Kedden 19:00-kor az Újszegedi Sportcsarnokban HPQ Szeged - Vegyész RC Kazinbarcika. A második találkozót meg kell nyerni Petheőéknek, ha be akarnak jutni a legjobb hat csapat közé. Győzelem esetén pénteken Kazincbarcikán dőlhet el, hogy ki folytathatja az 5. helyért. Az első mérkőzés alapján nem lehetetlen, de nem lesz könnyű dolga a szegedi csapatnak.
FOTÓALBUMOK
HÍREK
DÖNTŐBEN A CSAPATAINK
Egyesületünk története során először jutott a döntőbe leány csapatunk. A hétévégén Budapesten harcolták ki a lányok a továbbjutást.
ANDI ÉS LUCA NBII-ES BAJNOKIN
A hétvégén dupla forduló várt NBII-es női csapatunkra. Szombaton hazai pályán fogadtuk a Tatabánya csapatát. Sajnos sima 3:0 arányú vereséget szenvedtek a lányok. A felnőtt mérkőzés után a juniorok következtek. A tabella élén álló csapatunknak fontos volt ez a mérkőzés, mert a Tatabánya győzelme esetén pontegyenlőség alakult volna ki a tabellán.
FÉRFI JUNIOR 6. HELY
Március 7-én Debrecenben rendezték a férfi junior helyosztó mérkőzéseket. Csapatunk a 6. helyet szerezte meg. A Kecskemét és a Debrecen csapatát sikerült legyőzni, de a MAFC ellen 3:1-es vereséget szenvedtünk.
A RÁJÁTSZÁS IDŐPONTJAI
Az Extraliga március 18-án folytatódik az elődöntőkkel. A HPQ Szeged március 20-án, Kazincbarcikán kezd 17:30-kor. Petheőék a legjobb hatba jutásért mérkőznek. A párharc két győzelemig tart. A szegedi találkozó március 23-án, 19:00-kor lesz.
BRONZÉREM A SZEGED KUPÁN
A hétvégén került megrendezésre a Szeged Kupa, amelyen mini és gyermek korcsoportban versenyeztek fiú és leány csapatok. A Szegedi Röplabda SE mini fiú, leány és gyermek leány csapatokat nevezett a tornára.
A K.BARCIKÁVAL FOLYTATJUK
A férfi röplabda Extraliga negyeddöntői közül egyetlen mérkőzés maradt péntekre - a többi három párharc már szerdán véget ért - ugyanis csak a Veszprém - Kazincbarcika csatában volt szükség harmadik meccsre, itt nem tudtak dönteni a felek a két nyert összecsapásig tartó sorozatban.
MA ELDŐL
A negyeddöntő harmadik mérkőzésén eldől, hogy ki lesz a HPQ Szeged ellenfele március 20-án.
NEM SIKERÜLT A SZETTGYŐZELEM
A címvédő Diamant-Kaposvár bejutott az Extraliga legjobb négy csapat közé, miután a negyeddöntő második mérkőzésén is 3:0-ra nyert a HPQ-Szegedi RSE ellen. A csongrádiak az ötödik helyért folytathatják szereplésüket.
PONTRÓL-PONTRA
Online tudósítunk a 19:00-kor kezdődő HPQ Szeged - Diamant Kaposvár bajnoki találkozóról.
EGY SZETTET BÍRTUNK
A várakozásnak megfelelően magabiztos, 3:0 arányú győzelemmel kezdte meg a Diamant együttese a férfi röplabda-bajnokság rájátszását.

FÉRFI JUNIOR HELYOSZTÓ
2010. március 7-én, vasárnap Debrecenben kerül megrendezésre az NBI-es férfi junior helyosztó (5-8). A tornán résztvevő csapatok: Debrecen, MAFC, Kecskemét, Szeged.
A HPQ Szeged mérkőzései:
11:00 HPQ Szeged - MAFC
12:30 Kecskemét - HPQ Szeged
17:00 HPQ Szeged - Debrecen

A HÉTVÉGÉN SZEGED KUPA
Március 6-án és 7-én kerül megrendezésre a Szeged Kupa, amelyre leány- és fiú mini, gyermek csapatok érkeznek Szegedre. A versenyre az egyesületünk 5 mini leány, 5 gyermek leány, 3 mini fiú csapatot nevezett. A mini leány versenyek az Etelka sori csarnokban, a gyermek leány mérkőzések a József Attila Általános Iskolában, a fiú mini csapatok az Arany János Általános Iskolában mérkőznek.

SERDÜLŐ TORNA
A hétvégén (febr. 27.) Szegeden került megrendezésre a Szolnokiak által kezdeményezett serdülő torna. A tornára leány és fiú csapatok is érkeztek. A lányoknál a Kecskemét, Szolnok és Szeged csapatai mérkőztek, a fiú csapatok Kecskemétről, Szolnokról, Kunhegyesről érkeztek.
FONTOS A HOZZÁÁLLÁS
Március elsején, hétfőn kezdődik a férfi Extraliga negyeddöntője. A HPQ-Szegedi RSE is érdekelt a rájátszásban, ahová nyolcadikként kvalifikálta magát, ezért a középszakaszt az első helyen záró, címvédő Kaposvárral vívja majd az egyik csapat második győzelméig tartó párharcot.

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
Hamarosan...
EREDMÉNY
Hamarosan...
TOBORZÓ
TÁMOGATÁS
11735005 - 20520524



