FOTÓALBUMOK
A K.BARCIKÁVAL FOLYTATJUK
A férfi röplabda Extraliga negyeddöntői közül egyetlen mérkőzés maradt péntekre - a többi három párharc már szerdán véget ért - ugyanis csak a Veszprém - Kazincbarcika csatában volt szükség harmadik meccsre, itt nem tudtak dönteni a felek a két nyert összecsapásig tartó sorozatban. Hétfőn Veszprémben a Vegyész, szerdán Kazincbarcikán a Nyelviskola csapat nyert, így tegnap a kedvezményezett, a dunántúli együttes otthonában gyürkőztek egymásnak a felek. Az első szett elején egyik csapat sem tudott elszakadni a másiktól, egészen 11-11-ig együtt haladtak.
Fordulat akkor következett be, amikor a hazaiaknálTóth T. állt a nyitóhelyre és szervái, valamint az ezt követő néhány labdamenet után a a vendéglátó pontszáma elkezdett gyarapodni. Olyan jól elkapták a fonalat a veszprémiek, hogy ebben a játékrészben a Vegyész már nem tudta befogni őket. A második játszma elején sem találta saját játékát a vendég együttes, az első technikai időnél 8-4 volt az eredmény. A VRC brusztolt ugyan, de nem tudott közelebb kerülni a Companyhoz, 20-14-nél kevesen fogadtak volna a barcikaiak részsikerére.
A borsodi együttes azonban 22-22-nél utolérte ellenfelét és ezzel egy hihetetlenül izgalmas játék vette kezdetét, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett egy ponttal. Az óriási csatában mindkét gárda begyűjtötte a harmincadik pontját, de még ekkor sem dőlt el semmi, végül 35-34-es hazai vezetésnél már nem tudott visszajönni egálra a VRC. Amilyen szoros volt a második szett vége olyan könnyedén haladt előre a vendég együttes a harmadikban. 8-3 után a fáradni látszó veszprémiek ellen egyre lendületesebben játszott a Barcika, 21-14-es vezetésük után be is húzták ezt a játszmát a gyakorlatilag a kezdő csapattal megegyező összetételben.
Nem volt ez másképp a folytatásban sem, a vendégek remek centerjátékának köszönhetően végig vezetett a Vegyész, 8-5-re, 11-5-re, 20-14-re és végjátékban sem hibáztak. Következett a mindent eldöntő ötödik játszma. Lélegzetállító izgalmak közepette, rendkívül szorosan alakult a végjáték, amelyben a vendégeknél a vizes talajon történő megcsúszások után a hazaiak ,,találtak" pontot, és ebben a kiélezett csatában ennek nagy jelentősége volt, az összecsapás végén a hazaik örülhettek.
A két nyert meccsig tartó párharcot a veszprémiek nyerték 2-1-re, így az elődöntőbe jutottak, a barciakiak pedig az 5-8. helyért folytathatják a küzdelmeket.
JEGYZŐKÖNYV
Company Nyelviskola VRC - Vegyész RC-Kazincbarcika 3:2 (21, 34, -17, -17, 13)
Veszprém, Vezette: Adler, Dankó.
Company Nyelviskola Veszprémi RC: Seck, PUSPÁN, Németh E., NAGY A., TÓTH T., Czintula. Csere: SZABÓ G.(libero), Horváth Sz., Horváth Á., Dolgos. Játékos-edző: Szabó Gábor.
Vegyész RC-Kazincbarcika: Lehóczky L., Juhász P., Csizmadia, Lehóczky G., Kovács Z., Cziczó. Csere: Szántai (liberó), Dudás, Gulyás. Edző: Dudás András.
Szabó Gábor: - Az első két meccs alapján ilyen szoros csatára számítottam. A második szett megszerzése fontos volt, s bár ezután felállt a Barcika, számunkra szerencsésen alakult a vége. Gratulálok a vendégeknek is, minimális volt a különbség ezen a napon.
Dudás András: - Nem sikerül feltörni ezt a diót, amikor ráéreztünk a játékra, akkor jól ment a csapatnak. A végén az izzadt, párás, meleg teremben becsúszott két labda ellenfelünknek. Megérdemelt a sikerük, mert hajtottak, de ezzel nálunk sem volt probléma. Nagyon kevés hiányzott.
Forrás: boon.hu

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
Hamarosan...
EREDMÉNY
Hamarosan...
TOBORZÓ
TÁMOGATÁS
11735005 - 20520524


