SZRSE Youtube csatornája
SZRSE Facebook oldala
SZRSE Instagram oldala
Szegedi Röplabda Sportegyesület
2019. február 17.
Donát

Jelszóigénylés

Hiányzókkal lépett pályára a Kispest ellen a Szegei RSE

Megosztás:
Megjelent: 2018. november 26., hétfő
Nem sikerült győzelemmel hazatérnie a felnőtt női csapatunknak.

Nagyon szoros a mezőny a női felnőtt NB II-ben, a simának látszó végeredményekkel ellentétben néha szinte csak hajszálon múlnak a mérkőzések és a szettek.

Ez igaz volt a hétvégi Kispest elleni mérkőzésünkre is, ahol a szegedi hölgyek a foghíjas keret ellenére nagyot küzdöttek a szettekért, de sajnos csak az eredmény szépítésre volt elegendő az energiájuk. A játszmák első felében összeszedett 5 pont körüli hátrányt bár a legtöbb esetben hamar sikerült ledolgozni, a vezetést azonban sajnos egyszer sem sikerült huzamosabb ideig átvennünk. A szettek végéhez érve a Kispestben mindig több tartalék volt, így a mérkőzés végeredménye egy hullámvölgyekkel teli, küzdelmes 3:0-ás vereség lett a Szegedi RSE számára.

   Tátrai Sándor, vezetőedző: 
"Sajnos betegségek és egyéb elfoglaltság miatt nem tudtunk teljes kerettel kiállni a mérkőzésre, ennek ellenére a lányok végig küzdötték a meccset, és bár hullámzó volt a játékunk, meg tudtuk nehezíteni a rutinos Kispest dolgát. Ez sajnos nem volt elég arra, hogy a mérkőzést megnyerjük, vagy hogy szettet raboljunk az ellenfelünktől."


NBII Női Bajnokság Keleti csoport
Kispest - Szegedi RSE 3:0
 (25:19)(25:22)(25:20) 

Szegedi RSE: Fürdök Lilla, Baráth Dominika, Cseh Bianka, Nagy Mína, Hűse Zsófia, Kovács-Fiskus Fanni, Kertai Júlia, Molnár Dóra, Sipka Bernadett
Vezetőedző: Tátrai Sándor

Csapatunknak december első hétvégéjén pihenő lesz, a legközelebbi mérkőzésünket december 8-án játsszák a lányok hazai pályán. Ez az összecsapás lesz az Alapszakasz utolsó fordulója is egyben, mely egy igazi kihívást tartogat, hiszen a csoport második helyén álló debreceni DSZC-Eötvös DSE csapatát látjuk vendégül!

Szurkoljatok, kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

SZRSE Naptár 2019

Versenynaptár

Kiemelt tartalmak

Hír
2019. február 16., szombat
Hír
2019. február 14., csütörtök
Képgaléria
2019. február 14., csütörtök
Képgaléria
Hír
Hír
2019. február 13., szerda

Facebook

Instagram

         
                      

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
(30) 651-7798
info@szegedvolley.com