Jelszóigénylés

Bevettük Budàt - továbbképzésen jártak edzőink

Megosztás:
Megjelent: 2018. szeptember 9., vasárnap
A képzéseken 15 edzőnk szerezte meg a 2018/2019-es szezonra vonatkozó működési engedélyét.

Klubunk 12 fővel - a résztvevő klubok közül a legnépesebb delegációval - képviseltette magát a Magyar Röplabda Szövetség által szervezett edzői továbbképzés negyedik napján. A két hétvége során természetesen az összes tréner eljutott a képzésre, a tucat fekete pólós szakember csak az utolsó napi létszám.

A Testnevelési Egyetemen zsúfolásig telt teremben Jan De Brandt kezdte meg az előadások sorát. A belga mester gondolatait Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára tolmácsolta. A női válogatott szövetségi kapitányának első gondolata az volt, hogy az edzőknek nyitott szemmel kell járniuk és sokat kell beszélgetniük a tapasztalt hazai és külföldi kollégáikkal. A kommunikáció a játékosokkal szintén kulcs fontosságú. Ez a kommunikáció azonban minden esetben kétirányúan a leghatékonyabb. Sokszor kell használni a „Miért?” kérdést. Az elméleti oktatás után gyakorlati bemutatók következtek, a legegyszerűbb feladatokról az összetettebbek felé, amelyekből a szegedi röplabdázók is találkozni fognak jó néhánnyal az edzéseken.

Szintén külföldről érkezett a második előadó. Milodanovics Andreával a SzegedVolley Camp 2018 röpis táborban már találkozhattunk, felejthetetlen volt a közös munka. A szerb hölgy, aki jelenleg a Dunántúlon dolgozik, a Vasas leánycsoportjának segítségével az utánpótlás, azon belül a kezdő és szupermini korosztály erőfejlesztéséhez hasznos gyakorlatokat prezentált. Ezeket a gyakorlatokat az idősebb játékosok is szívesen végzik. Ebben az életkorban nem csak a jót, de a rosszat is könnyebben tanulják meg a gyerekek, ezért itt a legnagyobb az edzők felelőssége. Az edzők kreativitását a gyerekek mindig meghálálják, ezért érdemes kiegészítő eszközöket használni, pl. teniszlabdát és akár lufit is.

Ebéd után különleges játékhelyzetek, meccsszituációk kerūltek terítékre, játékvezetői szempontból, videók segítségével. Sánc, szökött labda és az edző játékba avatkozása is kivesézésre került.

A napot Hollósy László előadása zárta. A Nyíregyháza trénere a sánc oktatásáról beszélt, majd be is mutatta a gyakorlatban. A heves meccsel éremről híres szakember azzal kezdte, hogy az FIVB és más nemzetközi szervezetek képzésein sem találta a szent grált, de minden trénernek meg kell találnia a maga útját.

Kapcsolódó videóinkban ízelítő, illetve Varga Tamás, az SZRSE elnökének értékelése a képzésről.

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com