Jelszóigénylés

Bravúros győzelmet arattak Mórahalmon

Megosztás:
Megjelent: 2023. március 26., vasárnap
3:1-re nyert női NB II-es csapatunk a Palota RSC ellen

A Vidux-Szegedi RSE női NB II-es csapata kiélezett küzdelemben nyert a Palota RSC elleni mérkőzésen Mórahalmon. A mai győzelemmel továbbra is veretlenek az NB II-es bajnokságban, még mindig óriási előnnyel állnak a tabella első helyén.

A fővárosi együttes feladta a leckét játékosainknak. A kezdetektől hosszú labdamenetek, bravúros megoldások, erős támadások jellemezték a mérkőzést. Az első szett kis pontkülönbséggel, szinte fej-fej melletti küzdelemmel kezdődött. Bár kiélezett játszma volt, mégis a hazaiak képviseltek nagyobb játékerőt, aminek köszönhetően óriási fölénnyel sikerült is nyerniük. A magabiztos kezdést a második játszmában azonban teljes pálfordulás követte. Bár a forgatókönyv szinte ugyanaz volt, a két csapat most szerepet cserélt. Hiába indították a szegediek ásszal a játszmát, és hiába haladtak fej-fej mellett: ahogy az ellenfél átvette a vezetést, játékosaink elvesztették a koncentrációt, nem volt hatékony a mezőnymunka és a nyitásfogadás. Ezzel pedig 25:17-re az ellenfél zsebelhette be a győzelmet.

A térfélcsere után ismét megismétlődni látszott az előző szettek menete: ez alkalommal is a kezdetekkor egyenlő állással menetelt előre a két csapat. A monotonitásnak Farkas Antónia vetett véget: szinte reménytelen helyzetből mentett labdát, átesett a paravánon, ezt követően pedig magabiztos ütéssel szerzett pontot. A hazaiak helyzete ettől kezdve felfelé ívelt: koncentrált játékkal 25:19-re nyert a csapatunk. Ezek után a negyedik szettben végig a hazaiak uralták a pályát: rendíthetetlen blokkjaikkal, szinte hibátlan mezőnymunkájukkal a vendégek nem tudták felvenni a versenyt. Bár a döntő játszma végén a nézők óriási izgalmaknak lehettek szemtanúi, a szegediek meg tudták őrizni a nyugalmukat és végül 25:23-ra nyertek.

Milodanovics Andrea: - A mai mérkőzésen nem teljesítettünk jól: remélem, hogy ez csak egy múlandó állapot és innentől kezdve komolyabban fogjuk venni a meccseket. Az volt az érzésem, hogy a lányok ezt a találkozót nem vették elég komolyan, azt hitték, hogy könnyű lesz. Én tudom, hogy ebben a szakaszban már nincs rossz csapat, és nincs olyan csapat sem, aki ne szeretne nyerni ellenünk. Mindenki küzd, mindenki meg szeretne minket verni, és ha szeretnénk a feljutásért játszani, akkor nagyon gyorsan össze kell szednünk magunkat és visszatérni a régi kerékvágásba, mert ez így nem lesz elég. Csütörtökön már jön is a következő forduló és nagyon veszélyes mérkőzés lesz számunkra a Szolnok ellen. Azért jellemzem ezt veszélyesként, mert úgy érzem, hogy a játékosaim félvállról veszik a mérkőzéseket, és nem gondolják, hogy veszélybe kerülhet a pozíciónk. Nagyon erős játékkal kell odaállnunk a pályára, mert a Szolnok ellen a mai teljesítmény kevés lesz. A Palota RSC a biztos szerváikkal és a játékukkal kizökkentett minket a komfortzónánkból és ezért jutottunk ide ahova. Bízom benne, hogy nagyon gyorsan visszaáll a rend, és tovább tudunk menetelni hibátlanul, ahogy eddig is tettük. Köszönjük szépen a szurkolást mindenkinek, aki kijött!


Női Nemzeti Bajnokság II.osztálya / Női NB II Kelet Felsőházi rájátszás, 2. forduló, Mórahalom, 45 néző
Vidux-Szegedi RSE - Palota RSC 3:1 (25:11, 17:25, 25:19, 25:23)
Vidux-Szegedi RSE: Kádár Gréta, Fürdök Lilla, Lissette Lefforge, Nyers Noémi, Bálint Viktória, Kovács-Fiskus Fanni. Csere: Kujundzic Leila (libero), Nagy-Hegyesi Réka (libero), Sojnóczky Sára, Kiss Nóra, Farkas Antónia, Szatmári Júlia, Kiss Boglárka, Mányai Maja.
Vezetőedző: Milodanovics Andrea.

Másodedző: Piti Richárd.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com