Jelszóigénylés

Dráma után fel a fejjel!

Megosztás:
Megjelent: 2021. február 26., péntek
Újra hazai derbin bizonyíthat a Vidux-Szegedi RSE, a rájátszás legkeményebb ellenfele érkezik.

Két fővárosi riválisunk, a Kispest és a BVSC új szintet képvisel ahhoz képest, amelyet a női NB II alapszakaszában megszokott a Vidux-Szegedi RSE. A budapesti ellenfelekhez fel kellett nőni, ezen dolgoztak a lányok az elmúlt két hónapban. A Kispest ellen ezt bizonyították is, hiszen három szetten át remekeltek, de nem tudtak pontot tenni az i-re, amit a vendégek kihasználtak, és drámai csatában kétszettes hátrányból fordítottak az újszegedi sportcsarnokban. Itt vár ránk egy újabb összecsapás a rájátszásban, a playoff vélhetően legkeményebb ellenfelével szemben: szombaton 18 órától fogadjuk a zuglóiakat.

Együttesünk nyilván vegyes érzésekkel várja az újabb rangadót, hiszen óriási hiányérzet maradt mindenkiben a múlt heti meccs eredménye miatt, viszont ezek után még nagyobb motivációt jelent a BVSC ellen játszani.

– Nehéz volt megemészteni a Kispest elleni vereséget – kezdte a beszélgetést Tátrai Sándor. – Nagyon sokat beszélgettem a lányokkal, és azt látom, hajtja őket előre a rájátszás újabb erőpróbája, jól kezelik a helyzetet. A körülmények még nem ideálisak, hiszen két, egymás utáni napon tartott edzéssel tudtunk hangolni, de a lányok nagyon hajtottak mindkét tréningen, a hozzáállásukon semmi sem fog múlni. A Kispest elleni első három szett teljesítményével összejöhet a siker, csak tovább kell haladni az úton, amelyen eddig is jártunk. Örülök, hogy másodedző kollégám, Csányiné Molcsányi Petra is velünk tud tartani, a Kispest ellen nagyon hiányzott a szakmai segítsége – hangsúlyozta a tréner.Női NB II Bajnokság Kelet Felsőház, Szeged
18:00 Vidux-Szegedi RSE - BVSC-Zugló
Vezetőedző:
 Tátrai Sándor
Másodedző: Csányiné Molcsányi Petra

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com