Jelszóigénylés

Egyetlen meccsre fókuszálunk

Megosztás:
Megjelent: 2020. november 26., csütörtök
Sajnos női felnőtt és fiú U21-es csapatunk sem játszhat, de az NB I-es férfiak pályára lépnek.

A hétvégi forgatókönyvet felforgatta a koronavírus-járvány. Fiú U21-es legénységünk például nem játszhat, ugyanis a Magyar Röplabda Szövetség ebben a korosztályban is felfüggesztette a mérkőzéseket – a férfi NB II-es küzdelmek folytatódnak, de csak felnőtt együttesekkel. Női NB II-es csapatunk a Vasas vendége lett volna vasárnap, de a fővárosi rivális jelenleg csak U21-es játékosokkal dolgozik, így a mérkőzést elhalasztották.Azért vannak jó híreink is. A Vidux-Szegedi RSE férfi NB I-es gárdája szombaton 19:30-tól az Etelka sori sportcsarnokban fogadja a MEAFC-Miskolcot, ráadásul holnapi ellenfelünkkel meg is egyeztünk a korábbról elhalasztott bajnoki pótlásáról, így január 16-án játszuk le az idegenbeli találkozót.

Nusser Elemér vezetőedző a MÁV Előre elleni, múlt heti vereség után már említette: érzik annak a jeleit, hogy a kevesebb edzéslehetőség miatt egyre nagyobb a sérülésveszély. Kíváncsiak voltunk, hogy látja ezt egy játékos, hiszen például Piti Richárd a harmadik szettben le is jött a pályáról.

– A térdem már nem bírta, egy régi sérülés jeleit éreztem. Az ilyesmi sajnos tényleg egyre inkább benne van a pakliban, de mindent megteszünk, hogy ne újuljon ki sérülés, az edzéseken a szokásosnál is nagyobb figyelmet fordítunk a bemelegítésre és a nyújtásra – árulta el Piti Richárd, majd a holnapi hazai összecsapást is beharangozta. – A Miskolc elleni meccs haonló nehézségű lehet, mint a legutóbbi bajnokink, nagyon kell figyelnünk a rutinos ellenfelekre, hiszen több miskolci játékos korábban a Kazincbarcikát erősítette. Felszabadult játékkal ellenük is minden lehetséges, szeretnénk bizonyítani! – hangsúlyozta játékosunk.NB I Férfi Bajnokság Liga Alapszakasz, Szeged
19:30  Vidux-Szegedi RSE - MEAFC-Miskolc
Vezetőedző: Nusser Elemér
Másodedző: Csányi Roland

Fotó: Mihály István

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com