Jelszóigénylés

Ennyi hiba nem fér bele

Megosztás:
Megjelent: 2020. március 1., vasárnap
A rájátszás nyitányán sajnos nem sikerült szettet nyerni a BVSC vendégeként.

Magasak, erősek, keményen játszanak – erre lehetett számítani a rájátszás első ellenfelétől, a BVSC-től. Pontosan ezt is kaptuk a fővárosiaktól, de a Vidux-Szegedi RSE nem tudta felvenni a versenyt, 3:0-ra kikapott női NB II-es csapatunk, viszont sok hasznos tanulsággal járt a találkozó. A bajnokság ezen szakaszában már csak erős riválisok vannak, és ehhez alkalmazkodnunk kell – így foglalható össze a vezetőedző reakciója, de jöjjön is a mestermérleg.

– Ismerem a zuglóiak edzőjét, így nem lepett meg a stílusuk. Sajnos nem sikerült elég keményen fellépni ellenük, mindenben jobbak voltak, vagyis inkább kevesebbet hibáztak, mint mi – kezdte a beszélgetést Tátrai Sándor. – Az első szett első felében tartottuk a lépést, a harmadikban pedig szinte végig vezettünk. A mérkőzés ezen szakaszait mi is hozhattuk volna, ehhez csak jóval több labdamenetben kellett volna azt a remek játékot hozni, amire képesek is vagyunk, ezt többször bizonyítottuk is. Sajnos nem elégszer, és többet hibáztunk a BVSC-nél. A második szettben is volt tartásunk, hiszen (9:1)-es és (17:7)-es hátrányban is voltunk, mégis felzárkóztunk – jegyezte meg a szakember.

A hozzáállásunkkal nem volt probléma, hiszen a fővárosi derbin végig küzdöttek, hajtottak a lányok, de így sem sikerült szettet nyerni. Legközelebb megpróbáljuk, egy hét múlva a Kispest otthonában lehet javítani.

– Addig le kell vonni a tanulságokat, és dolgozni tovább, hiszen legalább ilyen jó ellenfél vár majd ránk. Sajnos alap dolgokban is hibáztunk, ezeket nem engedhetjük meg magunknak. A nyitás-fogadásokon is javítani kell addig, mert most nem volt olyan stabil, mint kellett volna, ez pedig a támadásaink minőségére és lehetőségeire is rossz hatással volt. Mezőnyvédekezésben most statikusnak éreztem a csapatunkat, sokkal mozgékonyabbnak kell lenni. Ha ebből tanulva továbblépünk, akkor ilyen szintű ellenfelekkel is harcban lehetünk a bajnoki pontokért – nyilatkozta a tréner.NBII Női Bajnokság Kelet Rájátszás 1-4. , Budapest
BVSC-Zugló NB II - Vidux-Szegedi RSE 3:0 (25:17)(25:19)(25:22)
Vidux-Szegedi RSE: Fürdök Lila, Németh Hanna, dr. Fürdök Nóra, Nagy Mína, Kovács-Fiskus Fanni, DR. Szalenko-Tőkés Ágnes, Kertai Júlia, Nagy Karola, Farkas Antónia, Pálvölgyi Eszter (libero), Andó Viola (libero)
Vezetőedző: Tátrai Sándor

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
2022. november 28., hétfő
Hír
2022. november 26., szombat
Hír
2022. november 24., csütörtök
Képgaléria
Hír
2022. november 21., hétfő
Hír
2022. november 21., hétfő
Hír
2022. november 20., vasárnap
Hír
2022. november 19., szombat
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com