Jelszóigénylés

"Erre az idényre szépen összeállt a csapategység"

Megosztás:
Megjelent: 2019. november 1., péntek
dr. Fürdök Nóra szerint az első hely elérése sem kizárt az NB II-ben.

 A Vidux-Szegedi RSE női NB II-es csapata vasárnap 16 órától a Lila iskolában a Kistext együttesét fogadja, ez alkalomból beszélgettünk játékosunkkal, dr. Fürdök Nórával.

– Edzőtök, Tátrai Sándor eredménytől függetlenül mindkét szezonbeli meccsetek után kiemelte a csapategységet. Hogyan lett ebből ilyen komoly erősség?
– Tavaly kezdtünk dolgozni több új fiatallal és az új trénerrel. Volt egy generációs különbség a rutinosok és az újonc játékosok között, de az új edzői stílust is meg kell szoknia a csapatnak. A csapategységen és a közös munkán így volt mit csiszolni, de a szezon végére már összeállni látszott, ezt az utolsó, a nagy rivális Kecskemét elleni meccsen aratott győzelmünk is bizonyította. Azóta még erősebb lett a kötelék közöttünk. Egy héttel ezelőtt tartottunk egy remekül sikerült csapatbulit, rendszeresen törekszünk közösségépítő programokat szervezni. Az edzéseken és a meccseken is kiváló a hangulat, erre az idényre szépen összeállt a csapategység, amely szerintem is az egyik fő erényünk.

– Tavaly lecsúsztatok a dobogóról, most milyen cél lehet reális?
– Úgy látom, hogy ebben a bajnokságban minden ellenféllel szemben reális esély van a győzelemre, sokszor tényleg csak a napi forma dönthet, így tulajdonképpen bármilyen célt lehetséges elérni. Az első hely megszerzését sem tartom kizártnak. Az elmúlt szezonokban a Kecskemét nagy riválisunk volt, de úgy tudjuk, gyengült a keretük. Sokat árul el a csapatunk erősségéről, hogy az előző idényben csak mi tudtuk legyőzni a Békéscsabát. Utóbbi együttestől a második fordulóban kikaptunk, jó lenne visszavágni!

– Hazai meccs következik. Mit jelent számotokra a Lila iskolában szerepelni?
– Nekünk különösen sokat, hiszen egy ideig nem ott voltak a találkozóink, ahol az edzéseink. Van egy közösség, amely rendszeresen jár a meccseinkre, és remek atmoszférát tud teremteni. Az egyik fő hangulatfelelős a nagyapám, mindig örülök, ha édesapámmal együtt eljön a bajnokikra. Most is szeretettel várjuk a drukkereket, sokat jelent számunkra a támogatásuk. Szeretnénk győzelemmel megajándékozni őket. Ha a saját játékunkat hozzuk, akkor e cél elérése nem is jelenthet problémát.

Az interjú kiegészítéseként a megbízott tréner gondolataira is kíváncsiak voltunk, hiszen Tátrai Sándor vezetőedző ezúttal nem tudja irányítani női csapatunkat, így Csányiné Molcsányi Petra helyettesíti.

– Örülök, hogy kipróbálhatom magam a női csapat élén, izgalmas kihívásnak érzem a feladatot. Biztosan nagyobb lesz rajtam a nyomás, mint máskor, még ha a papírforma alapján nem is várható kiélezett meccs. A párosítás lehetőséget ad rá, hogy egy könnyebb találkozón rázódjak a szerepbe. Számomra érdekes nap lesz, hiszen a felnőtt bajnoki előtt a leány gyermek 2-es csapatunk mérkőzésein is edzőként lesz dolgom – nyilatkozta a tréner.

Jelezd Te is, hogy ott leszel csapatunk hazai mérkőzésén a Facebook Eseményünk által!

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK
 

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com