Jelszóigénylés

Fantasztikus sikerrel kezdtünk!

Megosztás:
Megjelent: 2020. szeptember 27., vasárnap
Női NB II-es csapatunk megismételte a tavalyi, Vasas elleni bravúrt.

Óriási zsivaj volt a Lila iskolában, már a kezdés előtt pár perccel is. Női NB II-es csapatunk tényleg ki volt éhezve a játékra, nézők nélkül is elképesztő hangulatot teremtettek a lányok. Miközben Jan De Brandt az oldalvonalon jegyzeteit készítette elő, Tátrai Sándor tanítványai gőzerővel hangoltak a Vasas elleni derbire. A bajnoki nyitányon egyiküket sem kellett emlékeztetni, hogy a fővárosi riválist legutóbb legyőzték hazai pályán, és most is ugyanolyan elhivatottan vágtak neki a találkozónak.Lelkesedésük csak nőtt a meccs kezdetén, amelyre hosszú hónapok óta vártak. Ahogy ígérték a beharangozóban: az első perctől tövig nyomták a gázpedált. Az első játszma első fele fordulatos volt, az izgalom csak fokozódott, de rendkívül dinamikus játékkal sikerült elérni, hogy több szettlabdája is legyen a Vidux-Szegedi RSE-nek. Ekkor is megvolt a kellő összpontosítás, így hazai részsiker született.

A második játékrészben folytattuk a jó játékot, de fordítottak a budapestiek. Négypontos hátrányban nem estünk kétségbe, a felzárkózás után pedig jöhetett a fej-fej melletti küzdelem. 24–24-nél ismét a mi csapatunk volt az élesebb, így egyetlen szettre kerültünk attól, hogy megismételjük a tavaly novemberi, 3:0-s bravúrt a Vasas ellen.Vezetőedzőnk folyamatosan dicsérte tanítványait, ugyanis zsinórban hét pontot szerezve lendületben maradtunk. A szegedi játékosok végig mosolyogva, nagybetűs CSAPAT-ként játszottak. Ebben a szakaszban úgy érezhették, szinte minden bejön, de a pontokért meg is dolgoztak, ahogy egy csipetnyi szerencséért is. 20–11-nél már nagyon nyugodtak lehettünk, örömjátékot mutattak a lányok, ami a hajrában nagyszerű győzelmet ért. Ez igen, le a kalappal mindenki előtt!

Tátrai Sándor: – Ez a bravúr hasonló a tavalyihoz, hiszen most is ugyanolyan egységesen és határozottan hoztuk a saját játékunkat, de más is ez a győzelem, mert sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk és még precízebben valósítottuk meg a taktikai elképzeléseinket, ráadásul a szervák is jobbak voltak, ahogy a védekezés is a megszokottnál hatékonyabb volt. Rafináltabb támadójátékot mutattunk be, mint az előző szezonban. Több hónap szünet után nem kellett motiválni a lányokat, ki voltak éhezve a tétmérkőzésre, de ez önmagában nem elég, mentálisan és taktikailag is ki kell hozni magunkból a maximumot, ami most sikerült is.


NB II Női Bajnokság Kelet-B csoport, Szeged
Vidux-Szegedi RSE - Vasas SC 3:0 (25:21)(26:24)(25:13)
Vidux-Szegedi RSE: Kezdő: Hűse Zsófia, Kovács-Fiskus Fanni, Dr. Szalenko-Tőkés Ágnes, Fürdök Lilla, Nagy Mína, Csere: Ádám Dóra (libero), Andó Viola (libero), dr. Fürdök Nóra, Szatmári Júlia, Nyers Noémi, Bálint Viktória, Inhoff-Vass Violetta, Farkas Antónia, Sipka Bernadett
Vezetőedző: Tátrai Sándor
Másodedző: Csányiné Molcsányi Petra

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
2021. szeptember 27., hétfő
Hír
2021. szeptember 25., szombat
Hír
Hír
2021. szeptember 23., csütörtök
Hír
2021. szeptember 20., hétfő
Hír
2021. szeptember 16., csütörtök
Hír
2021. szeptember 13., hétfő
Hír
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com