Jelszóigénylés

Fejben még fejlődni kell!

Megosztás:
Megjelent: 2021. február 8., hétfő
Az U21-es győzelem és ifjúsági csapatunk részsikerei is figyelmeztető jelekkel szolgáltak.

Két rendkívül zsúfolt hétvége után az elmúlt napok jóval kevesebb, összesen három SZRSE-mérkőzést hoztak a korosztályos bajnokságokban. Fiú U21-es csapatunk szombaton az SZTE Sportközpontban ötszettes csatában győzte le az Eszterházy SC-t, vasárnap pedig leány ifjúsági együttesünk lépett pályára a fővárosban, a BVSC ellen egy, a Nyíregyháza ellen pedig két szettet nyertek a lányok.Utóbbi társaság számára egyértelműen a tapasztalatszerzés volt a cél az idősebbek között, hiszen ez a keret a serdülő bajnokságra koncentrál. Ettől persze a bizonyítási és fejlődési lehetőség motiválja a csapatot, amely meg is mutatta: sokat lépett előre. A tavaly még nagy falatot jelentő ellenfelekkel szemben három szettet is hozott az SZRSE, ami dicséretes, viszont a lányok trénere szerint ennél többet is ki lehetett volna hozni a budapesti tornából.

– A visszaigazolást megkaptuk arról, hogy jó úton haladunk, viszont dühítő, hogy a két nyerhető meccsből egyiket sem nyertük meg – fogalmazott Csányi Roland vezetőedző. – Azonos szintű ellenfélként léptünk pályára mindkét találkozón, de úgy látszik, fejben még sokat kell fejlődni, ugyanis a lányok nem hitték el, hogy teljesen reális esélyük van a sikerre. Pedig a technikai tudásuk adott volt, hogy sikerélményt szerezzenek, ezt bizonyították is, aminek persze örülök, de így nem teljesen pozitív az összkép – jegyezte meg a szakember.


Torma Ágnes Leány U19 OIB G-csoport, Budapest
BVSC-Zugló - Szegedi RSE 3:1 (25:15)(20:25)(25:23)(25:17)
Szegedi RSE - Nyíregyháza 2:3 (25:20)(24:26)(22:25)(25:21)(10:15)
Szegedi RSE: Sojnóczky Sára, Kiss Anna, Bálint Viktória, Simon Lili, Szalay Kata, Szatmári Júlia, Kiss Nóra, Nyers Noémi, Paksi Kitti, Nagy Léna (libero), Kiss boglárka (libero)
Vezetőedző: Csányi RolandU21-es legénységünk az előző fordulóban csere nélkül, serdülőkkel kiegészülve volt kénytelen kiállni, most viszont már sokkal jobb volt a helyzet. Az Eszterházy SC elleni találkozóra felépültek a betegséggel és sérüléssel bajlódó játékosok, így volt cserelehetőség is. Reménykedtünk a győzelemben, ami össze is jött egy ötszettes, parázs csatában.

– Rendkívül hullámzó volt a játékunk, hiszen az első és a harmadik szettet is simán megnyertük, de mindkét részsiker után kiengedtünk, és kétszer is lehetőséget adtunk az ellenfélnek az egyenlítésre, amit a vendégek ki is használtak. Erre máskor figyelni kell! – nyilatkozta Strezeneczki Gyula vezetőedző. – Végül egy óriási küzdelmet hozó ötödik szett döntött, szerencsére a mi javunkra, ugyanis az utolsó erőtartalékokat felhasználva kiküzdöttük a győzelmet. Ehhez szívből gratulálok a fiúknak! Nem szokásom játékosokat kiemelni, de most meg kell említenem Varga Medárd példamutató hozzáállását, hiszen az ötödik szettben kézsérülése után is folytatta a játékot, és hozzá is járult a sikerünkhöz. Utólag kiderült, hogy eltört az ujja, így hetekre kidőlt a sorból, amit nagyon sajnálok, és ezúton is mielőbbi jobbulást kívánunk neki! – hangsúlyozta a mester.


Férfi U21 Bajnokság Közép csoport, Szeged
Szegedi RSE - Eszterházy SC U21 3:2 (25:15)(22:25)(25:13)(13:25)(17:15)
Szegedi RSE: Lévai Dominik, Strezeneczki Péter, Varga Medárd, Móczár Dávid, Polyák Péter Ábel, Ferencz Erik, Róka Máté
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com