Jelszóigénylés

Férfi csapatunk megnyerte a II. Vidux Kupát

Megosztás:
Megjelent: 2021. szeptember 25., szombat
Női együttesünk sok hibával játszott, javítania kell a szezonrajtig.

A tavalyi sikeres szervezés után idén ismét felkészülési tornát rendeztünk a Lila iskolában, a II. Vidux Kupa három-három férfi és női csapat küzdelmét hozta. A Vidux-Szegedi RSE mindkét fronton képviselte magát: a hölgyek versenyében két vereséggel harmadik helyen végzett a házigazda, a fiúk viszont mindkét mérkőzésükön diadalmaskodtak, így megnyerték a kupát.

Az első és az utolsó két meccs volt szegedi érdekeltségű, mindkétszer a lányok kezdtek hazai részről, a nyitómeccsen a BVSC-Zugló ellen játszottak. Pozitívum, hogy a kiváló fővárosiakkal szemben legalább 19 pontot szereztek minden szettben, negatívum viszont, hogy szettsiker nélkül maradt a Vidux-Szegedi RSE

Érezhető volt, hogy mindenki bizonyítani szeretne, de az is, hogy még csiszolni kell a játékon. Az első ponttól az utolsóig látványos volt a szegedi lányok motiváltsága, amire szükség is lesz, hiszen a bajnokságban a feljutás kiharcolása a cél.

A leginkább várt összecsapás jött ezután, hiszen a Nusser-legénység az extraligás DKSE ellen lépett pályára. Az eredmény és a játék pedig elképesztő volt: 2:1-re legyőztük a favoritot! Az első szettben is közel voltunk a dunaújvárosiakhoz, majd a folytatásban lehengerlő magabiztossággal harcoltuk ki a győzelmet.

Minden szegedi remekül játszott, de ki kell emelni az új igazolás, Tomas Dileo teljesítményét. Az argentin feladó parádés megmozdulások mellett folyamatos kommunikációval, lelkesítő szavakkal és jókedvvel is segítette a csapatot. Igazi irányító típus, nagy fogásnak tűnik, fantasztikus volt a bemutatkozása.

Női csapatunk sajnos a másik mérkőzését is elveszítette, a Veszprém elleni találkozón is voltak komoly hibák a játékban, igaz, bravúros megmozdulások is, de utóbbiból jóval kevesebb. Jövő héten kezdődik a pontvadászat, ki kell használni az időt a javításra. Egy komoly sérülés ijesztett meg mindenkit a mérkőzésen, a vendégek játékosának, Berkó Viviennek jobbulást és mielőbbi felépülést kíván az SZRSE-család!

– Eddig minden alkalommal dicsértem a lányokat, most nem tudom – kezdte értékelését Milodanovics Andrea. a Vidux-Szegedi RSE vezetőedzője. – Sajnálom, hogy ilyen lett a bemutatkozásunk, sokkal többet vártam a tanítványaimtól. Kiesett egy alapember Kovács-Fiskus Fanni személyében, és szétesett a csapat. Ez komoly hiba, hiszen a szezon során biztos lesznek sérülések, betegségek, az ilyen helyzetekhez pedig tudni kell alkalmazkodni. Sok hibát vétettünk alapvető dolgokban, így sok munka vár még ránk – jegyezte meg a tréner.

Egy extraligás alakulat legyőzése után majdhogynem kötelező feladat volt sikert aratni az NB I-es Rákosmente ellen. Nem is okozott csalódást a Vidux-Szegedi RSE férfi csapata, a második diadallal pedig megnyerte a II. Vidux Kupát!

– Úgy játszottunk, ahogy a felkészülés ezen fázisában elvárható, örülök, hogy ilyen sikerélménnyel zökkentünk ki a monoton munkából – nyilatkozta Nusser Elemér, a Vidux-Szegedi RSE vezetőedzője. – Az argentin feladónk remekül játszott, de ezzel nem okozott meglepetést, hasonló teljesítményt vártunk tőle, ami még sokkal jobb lehet, ha összeszokik a csapattal, és a hamarosan érkező brazil légiósunkkal. Extraligás csapatot is legyőztünk, de egy felkészülési tornán nem ez a tény a fontos, hanem hogy két hasznos mérkőzést játszottunk – zárta a beszélgetést a mester.

Ezúton szeretnénk megköszönni a játékosok és stábtagok segítségét a rendezvény lebonyolításában!

A II. Vidux Kupa eredményei:
Vidux-Szegedi RSE (női) – BVSC-Zugló 0:3 (19:25, 21:25, 20:25)
Vidux-Szegedi RSE (férfi) – DKSE 2:1 (22:25, 25:17, 25:21)
BVSC-Zugló – Veszprém Volley 1:2 (13:25, 25:18, 18: 25)
Rákosmente – DKSE 1:2 (21:25, 25:21, 17:25)
Vidux-Szegedi RSE (női) – Veszprém Volley 0:3 (13:25, 21:25, 15:25)
Vidux-Szegedi RSE (férfi) – Rákosmente 2:1 (25:22, 25:17, 23:25)

A II. Vidux Kupa végeredménye, nők:
1. Veszprém Volley
2. BVSC-Zugló
3. Vidux-Szegedi RSE

A II. Vidux Kupa végeredménye, férfiak:
1. Vidux-Szegedi RSE
2. DKSE
3. Rákosmente

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com