Jelszóigénylés

Innentől szárnyaljunk!

Megosztás:
Megjelent: 2020. január 11., szombat
Nehéz meccset nyert meg a Vidux-Szegedi RSE.

Ennél kötelezőbb nem is lehetne – ezzel a jelmondattal vártuk a Vidux-Szegedi RSE idei első női NB II-es mérkőzését, hiszen az ellenfél a nyeretlen Kistext volt. A sereghajtó otthonában három szettben nyert is a csapatunk, ami mindenképp pozitívum, de a harmadik szettben voltak figyelmeztető jelek.

– Az első két szettet rutinból hoztuk, a harmadikban viszont (20:13)-ra is vezetett az ellenfél. Ezután viszont nem hibáztunk, zsinórban egy tucat ponttal nyertünk. Kicsit olyan volt, mint amikor a filmekben Rocky a padlóra kerül, majd mégis győz. Saját magunktól képesek
voltunk felállni egy elég mély gödörből. Bebizonyítottuk, hogy van tartásunk, és hogy milyen
jó játékra vagyunk képesek. A harmadik szett egy jókor jött pofonnak is felfogható – véli
Tátrai Sándor vezetőedző.

A meccs vége nem csak az eredmény miatt pozitív a szakember számára, hiszen rögtön a találkozó után, a pálya szélén körbeült a csapat, és beszélgettek a lányok.

– Abszolút építő jellegű, nagyon pozitív tartalmú és hangvételű beszélgetés volt, ekkor még inkább látszott, mennyire összetartó ez a csapat. Bízom benne, hogy ez jó hatással lesz ránk, és visszatérünk a megfelelő útra. Innentől szárnyaljunk! – fogalmazta meg kívánságát a tréner.NBII Női Bajnokság Kelet A-csoport, Budapest
KISTEXT - Vidux-Szegedi RSE 0:3 (15:25)(14:25)(20:25)
Vidux-Szegedi RSE: Fürdök Lilla, Németh Hanna, dr. Fürdök Nóra, Nagy Mína, Hűse Zsófia, Hámori Janka, Dr. Szalenko-Tőkés Ágnes, Kertai Júlia, Sipka Bernadett, Farkas Antónia
Vezetőedző: Tátrai Sándor
Másodedző: Csányiné Molcsányi Petra

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com