Jelszóigénylés

Izgalmas szettek fontos tanulságokkal

Megosztás:
Megjelent: 2021. november 15., hétfő
Fiú csapataink rendkívül hasznos tapasztalatokat szereztek.

A fiúk mini, serdülő és U21-es korosztályban is képviselték az SZRSE-t, a hétvégi tornákban pedig van egy közös pont: olyan meccseket vívtak a srácok, amelyekből rengeteget tanulhatnak.Fiú mini csapatunk Kecskeméten szerepelt, ahol a házigazda és a Kaposvár ellen is szettet rabolt, majd szoros szetteket játszott a Szolnokkal.

– Ezt a három vereséget nem kudarcnak kell felfogni, hanem egy lehetőségnek, amelyből lehet építkezni – kezdte a beszélgetést Honti Szilárd vezetőedző. – Az utolsó pillanatban tudtam meg, hogy két hiányzónk is lesz, ami érezhető volt a teljesítményünkön, de a játékunk képe összességében jónak mondható. Az első meccs tipikus utazás utáni volt, felvettük a ritmust, bár olyan Kaposvártól kaptunk ki, amely nem volt erősebb nálunk, csak jobban használta ki a lehetőségeit. A Kecskemét egyértelmű favoritnak számított, de ezen a derbin el lehetett volna bizonytalanítani, mezőnyben még erősebbek is voltunk, szépen megfogtuk a KESI támadásait. Sajnos a befejezések nem voltak elég jók, hogy éljünk a lehetőséggel, bár ezen a téren javultunk az előző tornához képest, látszott a befektetett munka eredménye. A Szolnok ellen is lehetett volna nyerni, technikailag és fizikálisan is előrébb tartunk, van is elég tapasztalatunk, hogy a harmadik meccs ne okozhasson gondot, de a Tisza-parti rivális sokkal lelkesebbek volt. Önmagukat stresszelték a srácok, a játékukat az eredménytől tették függővé, nem tudtak felszabadultan röplabdázni. Kudarckerülővé vált a játékunk, ezen dolgozni kell, ki kell hozni a tudásunk legjavát a meccseken is. Nincs bennem tüske, mondtam is a fiúknak, hogy bennük se legyen, csak tanuljunk a tornából és dolgozzunk tovább – nyilatkozta a tréner.


Fiú U13 OMB I.osztály 2.torna, Kecskemét
Szegedi RSE – Kaposvári Röplabda Akadémia-Sárga 1:2 (17:25, 25:18, 13:25)
KESI 'A' – Szegedi RSE 2:1 (25:14, 25:23, 20:25)
Szegedi RSE – Szolnoki SPC 0:3 (17:25, 26:28, 24:26)
Szegedi RSE: Bálint György, Varga Benjámin, Révész Boldizsár, Gyémánt Boldizsár, Szőke Bence, Tari Bence.
Vezetőedző: Honti Szilárd.

Fiú serdülő együttesünk Lovasberénybe utazott, ahol a Sümeg és a MÁV-Előre ellen is vereséget szenvedett. Az egyik meccs végjátéka komoly tanulsággal szolgált a srácoknak

– A Sümeg ellen bizakodó voltam, úgy tűnt, verhető a csapat, de kiénekelték a sajtot a szánkból – kezdte értékelését Csányi Dániel vezetőedző. – Az első szettet még hoztuk, de onnantól mélyrepülés volt a játékunk, nem találtuk a meccs elején mutatott formánkat, ami variációs és frissítési lehetőség nélkül meg is kötötte a kezem. Ha nem csak heten vagyunk, nyerhető lett volna a meccs, de talán nagyobb koncentrációval is. A negyedik szett fontos tanulság volt mindenkinek, hiszen 24:20-nál négy labdánk volt az egyenlítéshez, és innen kaptunk ki 26:24-re. A srácokat meglepte a lelkes ellenfél, amely csapategységével és mezőnyvédekezésével óriási fordítást mutatott ellenünk, megérdemelten. Tanítványaim elkönyvelték a szettet, de a fejükbe kell vésniük, hogy a szettnek térfélécserénél van vége. Ez a drámai végjáték bizonyára erre emlékezteti majd őket később is. A MÁV-Előre jóval erősebb és idősebb kerettel állt ki ellenünk, abszolút reális eredmény született, de az első meccs okozta csalódottságot próbálták kompenzálni a fiúk, odatették magukat, voltak extra védekezéseik is. Még mindig nincs súlya a támadójátékunknak, pedig a támadásokat igenis be kell fejezni, az egyre jobb védekezésünk így nem fog pontokat hozni, így a játék ezen elemét kell fejlesztenünk – jegyezte meg a mester.


Fiú U17 OSB I.osztály alapszakasz, Lovasberény
Sümeg-Dabronc – Szegedi RSE 3:1 (19:25, 25:22, 25:21, 26:24)
MÁV-Előre Akadémia – Szegedi RSE 3:0 (25:13, 25:14, 25:11)
Szegedi RSE: Elousta Dzsáfár, Szepesi Máté, Lázár Balázs, Lehoczki Dániel, Vörös Szabolcs, Simon Benedek, Pintér Gergely.
Vezetőedző: Csányi Dániel.Férfi U21-es legénységünk furcsa vereséget szenvedett a Gödöllőtől, hiszen az első és a harmadik szett rendkívül sima volt, míg a második szett óriási izgalmakat hozott.

– Az NB I-es csapatból Csendes Csaba csatlakozott hozzánk, vele együtt hat játékossal tudtunk elutazni – árulta el Hulmann Zsolt vezetőedző. – Az első szettben szokni kellett az új felállást, de az eredményes játékot inkább az akadályozta, hogy Csabától várták a többiek a megváltást. A második szettre már mindenkinek egyértelmű volt, hogy egy ember nem nyeri meg nekünk a meccset. Ekkor Csabát első ütő posztra helyeztem és Radics Attila lett helyette a center, ezzel egyik pillanatról a másikra óriásit fejlődtünk, el is bizonytalanítottuk az ellenfelet. A szett végén egy pici vagányság hiányzott az egyenlítéshez, ekkor is látszott, hogy nekünk még meg kell tanulni nyerni. A harmadik szettben a kudarc után elment a srácok kedve, ez ki nem kényszerített hibák során látszott, szétesett a csapat. Örülök, hogy ki tudtunk állni és a második szettben bizonyítottuk, hogy tudunk jól játszani, tanulságos összecsapás volt. Mindenki a saját bőrén és az eredményjelzőn érezte, hogy mi a különbség amikor egy csapatban a játékosok egymásért vagy egymás mellett játszanak – fogalmazott a szakember.


Férfi NB II - U21 'B' csoport, Gödöllő
Gödöllői RC – Szegedi RSE 3:0 (25:6, 28:26, 25:8)
Szegedi RSE: Gera Bálint, Varga Tamás, Varga Medárd, Baricsa Gergő, Radics Attila, Csendes Csaba.
Vezetőedző: Hulmann Zsolt.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com