
A női röplabda NB II “D” csoportjában csúcsrangadót rendeznek: a hibátlan mérleggel éllovas BVSC-Zugló együttesét fogadja a második helyen álló Vidux-Szegedi RSE. A vasárnap 17 órától kezdődő derbire nem túlzás azt mondani: az őszi szezon legjobban várt meccsét rendezik a Lila iskolában.
Mindent bele kell adni, meg kell mutatni a favoritnak, hogy komolyan gondoljuk a feljutást, hiszen ne feledjük: a Vidux-Szegedi RSE az élvonalba kerülést célozta meg. Ki ellen lehetne ezt jobban bizonyítani, mint a makulátlan mérleggel álló BVSC-Zugló?! A hazai pálya és a szegedi lányok motivációja biztosan nekünk kedvez.
Ahogy a Vidux-Szegedi RSE idén nyáron kinevezett új mestere, Milodanovics Andrea fogalmazott: “ezerrel készülünk a meccsre”. A héten edzőmérkőzése is volt a csapatnak, nem akármilyen eredménnyel: az NB I-es Budaörs ellen négy szettben döntetlent harcoltunk ki!
– A szerdai eredmény és játék is biztató volt, vasárnapra technikailag és taktikailag is a toppon akarunk lenni – kezdte nyilatkozatát Milodanovics Andrea vezetőedző. – Nemcsak jó röplabdával akarunk előrukkolni, de diktálni is akarjuk a játék menetét, ehhez a maximumot kell nyújtanunk. A legutóbbi bajnokin megszakadt a veretlenségünk, és a lányok belátták: ez azért történt, mert nem tettek meg mindent a győzelemért. Úgy látom, ez a felismerés jó hatással volt rájuk, rendkívül motivált a csapat, így bizakodó lehetek – tette hozzá a szakember.
NB II Női Röplabda Bajnokság 'D' csoport, Szeged
17:00 Vidux-Szegedi RSE – BVSC-Zugló
Vezetőedző: Milodanovics Andrea
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!
Kapcsolódó tartalmak
- Képgaléria2019. november 5., kedd
- Képgaléria2019. november 18., hétfő
- Képgaléria2019. december 3., kedd
- Képgaléria2019. december 16., hétfő
- Képgaléria2019. december 23., hétfő
- Képgaléria2020. január 18., szombat
- Képgaléria2020. január 28., kedd
- Képgaléria2020. február 3., hétfő
- Képgaléria2020. február 25., kedd
- Képgaléria2020. augusztus 11., kedd
- Képgaléria2020. szeptember 28., hétfő
- Képgaléria2020. október 12., hétfő
- Képgaléria2020. október 19., hétfő
- Képgaléria2020. november 2., hétfő
- Képgaléria2020. december 23., szerda
- Képgaléria2021. január 25., hétfő
- Képgaléria2021. február 16., kedd
- Képgaléria2021. március 2., kedd
- Képgaléria2021. március 29., hétfő
- Képgaléria2021. április 20., kedd
- Képgaléria2021. szeptember 28., kedd
- Képgaléria2021. október 12., kedd
- Képgaléria2021. október 19., kedd
- Képgaléria2021. november 2., kedd
- Képgaléria2021. november 23., kedd
- Képgaléria2021. november 30., kedd
- Képgaléria2021. december 14., kedd
- Képgaléria2021. december 22., szerda
- Képgaléria2022. január 25., kedd
- Videó2022. február 23., szerda
- Képgaléria2022. március 1., kedd
- Képgaléria2022. március 9., szerda
- Képgaléria2022. március 23., szerda
- Képgaléria2022. március 29., kedd
- Képgaléria2022. április 6., szerda
- Képgaléria2022. április 12., kedd
- Képgaléria2022. április 15., péntek
- Képgaléria2022. május 3., kedd
- Videó2022. május 4., szerda
- Videó2022. augusztus 14., vasárnap
- Képgaléria2022. szeptember 18., vasárnap
- Videó2022. szeptember 30., péntek
- Képgaléria2022. október 4., kedd
- Képgaléria2022. október 11., kedd
- Képgaléria2022. október 18., kedd
- Képgaléria2022. október 20., csütörtök
- Képgaléria2022. október 21., péntek
- Képgaléria2022. november 16., szerda
- Képgaléria2022. november 22., kedd
- Képgaléria2022. december 7., szerda
- Képgaléria2023. január 25., szerda
- Képgaléria2023. január 25., szerda
- Képgaléria2023. február 8., szerda
- Képgaléria2023. február 22., szerda
- Képgaléria2023. március 24., péntek
- Videó2023. március 28., kedd
- Képgaléria2023. március 29., szerda
- Videó2023. április 7., péntek
- Képgaléria2023. május 3., szerda
- Képgaléria2023. május 10., szerda
- Képgaléria2023. május 18., csütörtök
- Képgaléria2023. május 24., szerda
- Képgaléria2023. május 30., kedd
- Képgaléria2023. május 30., kedd
- Videó2023. június 2., péntek
- Videó2023. július 31., hétfő
- Videó2023. augusztus 1., kedd
- Képgaléria2023. augusztus 1., kedd