Jelszóigénylés

Jól szolgálta a fejlődést a hétvége

Megosztás:
Megjelent: 2019. október 14., hétfő
A Szegedi RSE utánpótláscsapatai öt értékes győzelmet is arattak.

Sűrű hétvégén van túl utánpótlásunk, hiszen korosztályos együtteseink 3 városban összesen 9 mérkőzést vívtak – ezekből 5 bajnokit meg is nyertek. Az edzők persze mindig hangsúlyozták: a fejlődés a legfontosabb, és ezt a célt – fontos tanulságaival – a vereségek is jól szolgálták.

Az U21-es fiú csapat Gyöngyösön szerepelt, és bár három szettben kikaptak, pozitív élmények is érték őket.
– Az első szettben még érződött a srácokon az összeszokottság hiánya, ezt a rutinosabb hazaiak ki is használták, de mi is segítettünk a gyöngyösieknek sok ki nem kényszerített hibával – kezdte értékelését Hulmann Zsolt vezetőedző. – Ellenfelünknek a folytatásban is szinte minden összejött, de voltak biztató labdameneteink, majd a harmadik szettben már sikerült is megnehezíteni a vendéglátók dolgát. Fiatal keretünk esetén nem csak a meccsek, de azon belül minden egyes szett és pont is a fejlődést szolgálják. A végeredmény ugyan nem mutatja, de látszik, hogy jó irányba halad a társaság. Ugyanakkor persze elszomorít, hogy néhány játékos különböző indokok miatt nem tartott velünk. Éppen ezért külön köszönet azon játékosaimnak, akik részt vettek a meccsen! – emelte ki a tréner.


U21-NBII Férfi Bajnokság, Gyöngyös
Gyöngyösi Röplabda SE – Szegedi RSE 3:0 (25:8)(25:11)(25:16)
Szegedi RSE: Gera Bálint, Varga Tamás, Varga Medárd, Strezeneczki Péter, Ferencz Erik, Móczár Dávid, Baricsa Gergő, Szunyogh Szabolcs, Feier Tibor, Janó Csongor
Vezetőedző: Hulmann Zsolt

A fiúk U15-ös korosztályát irányító Csányi Dániel a kecskeméti forduló előtt kiemelte: nem a végeredmény számít, elsősorban egy jó alapjátékot szeretne látni a tanítványaitól.

– Többé-kevésbé sikerült is elérni ezt a célt – kezdte a beszélgetést a mester. – A támadójátékot nézve voltak kifejezetten szép labdameneteink, nyitás-fogadásban és sáncolásban viszont sokat kell még fejlődnünk. Ez a kecskeméti túra legfontosabb tanulsága! Mondtam a srácoknak, hogy nem kell csüggedniük, hiszen a tavaszi helyosztókra kell a legjobb formájukat elérni. A Szolnok elleni vereség is azt mutatta, hogy a jó nyitás-fogadások nélkül nem lehet szettet és meccset nyerni papíron erősebb riválisok ellen, e nélkül nem lehet előrelépni. Sok munka áll tehát előttünk, de abszolút pozitívan állok elébe, hiszen a csapategység remek és mindenki tisztességesen helytállt – véli az edző.


Tatár Mihály U15 Fiú OGYB, Kecskemét
KESI "A" – Szegedi RSE 3:0 (25:5)(25:15)(25:8)
DEAC – Szegedi RSE 0:3 (4:25)(15:25)(17:25)
Szegedi RSE – Szolnoki Sportcentrum 0:3 (18:25)(22:25)(14:25)
Szegedi RSE: Elek Botond, Mikle-Baráth Milán, Apáti Márk, Tápai Bendegúz, Szorcsik Miklós, Vörös Szabolcs, Pintér Barnabás, Bálint Ákos, Pálinkó Máté
Vezetőedző: Csányi Dániel
Másodedző: Honti Szilárd

A leány U15-ös "A" csapatunk foghíjas kerettel vágott a budapesti túrába, így is két meccset nyertek a háromból, és a BVSC ellen is biztatóan szerepeltek.

– Nem volt cserénk, a hat játékosból háromnak ezért új poszton is kellett játszania. Ehhez a kihíváshoz remekül alkalmazkodtak, így a fejlődés egyértelműnek tűnik – jegyezte meg Strezeneczki Gyula. – Külön dicséretet érdemelnek a lányok azért, hogy sokszor láttam viszont azt a pályán, amit mostanában gyakoroltak az edzéseken. A harmadik meccsre már érthető módon elfáradtak, ha lett volna cseresorunk, akkor szerintem azt az összecsapást is megnyerjük. Hálás vagyok a lányok hozzáállásáért, köszönöm a küzdőszellemüket! Remélem, hogy legközelebb többen tudunk kiállni! – hangsúlyozta a szakember.


dr. Kotsis Attiláné U15 Leány OGYB I. osztály, Budapest
Szegedi RSE-1 – RÖAK Kaposvár "A" 2:1 (20:25)(25:14)(25:10)
VASAS SC Kék – Szegedi RSE-1 0:3 (19:25)(9:25)(18:25)
Szegedi RSE-1 – BVSC "A" 1:2 (24:26)(20:25)(26:24)
Szegedi RSE-1: Sojnóczky Sára, Paksi Kitti, Simon Lili, Kiss Nóra, Nagy-Hegyesi Réka, Békési Dóra
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula

A szintén a fővárosban szereplő leány U15-ös "B" csapat új edzővel debütált, Csányiné Molcsányi Petra tanítványai pedig első két találkozójukon egyaránt győzelmet könyvelhettek el.

– Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert egységesen játszottak. Mindig volt egy-egy játékos, aki az összeszokott öt lányhoz remekül szállt be. Jól segítették egymást! A második meccs végére látszott, hogy fáradnak, de minden tartalékukat felhasználva nyerni tudtak. A bemelegítésnél éreztem az izgalom jelét, de ez nyomban tovaszállt, ahogy látták, hogy van esélyük. A nagypályás helyezkedésen még van mit csiszolni, de ahhoz képest, hogy először játszottak így éles találkozót, szépen szerepeltek ezen a téren is. Az egységesség volt a sikerek kulcsa, és a jövőben is erre kell törekedniük a lányoknak! – zárta értékelését Csányiné Molcsányi Petra.

dr. Kotsis Attiláné U15 Leány OGYB II. osztály, Budaörs
Szegedi RSE-2 – KSE-2 3:0 (25:11)(25:22)(25:15)
Budaörsi DSE – Szegedi RSE-2 1:3 (18:25) (16:25)(25:22)(18:25)
Szegedi RSE-2: Gigacz Maja, Duics Dóra, Deák Angelina, Herceg Viktória, Berkes Enikő, Mihály Annamária, Benák-Tömöri Flóra, Erdei-Strohner Enikő, Kasztner Zsófi, Varga Szonja
Vezetőedző: Csányiné Molcsányi Petra

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com