Jelszóigénylés

Kiss Nóra ismét ob-döntős, specialistával bizonyíthat

Megosztás:
Megjelent: 2021. augusztus 12., csütörtök
A tavalyi U16-os finálé után U18-as strandröplabdázóként játszik a legjobbakkal.

Egy évvel ezelőtt klubtörténelmi sikerről számoltunk be, hiszen először szerepeltek strandröplabda játékosaink ob-döntőben. Az U16-os fináléban Kiss Nóra és Baksa Panna lépett homokra SZRSE-színekben, és karnyújtásnyira voltak a legjobb négy közé jutástól. Kiss Nóra ismét döntős, méghozzá az U18-asok között, hétfőn a Lupa-tónál bizonyíthat a szegedi reménység.
Ezúttal nem Pannával, és nem is Nagy-Hegyesi Rékával nevezett – utóbbi SZRSE-játékossal indult a legtöbb idei versenyen –, a párja most egy specialista lesz. Pap Zorka a Beach Sport színeiben lesz Nóra társa, ő már tavaly is kizárólag strandröplabdázott, csak ezzel a szakággal foglalkozik. A lányok régóta ismerik egymás, és megvolt a kellő mennyiségű pontjuk a ranglistán, így adta magát, hogy összeálljanak a fővárosi fináléra.

A Szabadkikötő - Friends Cup múlt heti fordulójában már kipróbálták a párost, a második találkozójuk ígéretes volt. Azóta sajnos nem volt közös edzésük, de Nóra így is tudott készülni a Gellért Szabadidőközpontban.

– Köszönöm szépen a Varga-testvérek segítségét, velük többször is edzettem a héten! Jónak tűnik a formám, így bizakodó lehetek – jegyezte meg Kiss Nóra. – Tavaly nem sok hiányzott, hogy éremért küzdhessünk, most nagyszerű lenne ezt elérni, de ha nem sikerül, akkor sem dől össze a világ. Már a negyeddöntőbe jutással is elégedett lennék, hiszen ez a mezőny erősebb, mint a tavalyi. Idősebb az ellenfelek többsége, ráadásul ebben a mezőnyben már több olyan játékos van, aki csak a strandröplabdára fókuszál, mint Zorka – zárta nyilatkozatát az SZRSE ismét ob-döntős játékosa.

A felnőtt férfi mezőny fináléjában Bodnár Lajos várhatóan nem lép pályára. Mint beszámoltunk róla: a 16 párosból álló mezőny “elsőszámú tartaléka” az SZRSE játékosa Filius Istvánnal, hiszen a ranglistán 17. helyen állnak a srácok. Sérülés, vagy más okból történő visszalépés esetén indulhatnak a hétvégi döntőben, de eddig nem érkezett jelzés ilyesmiről.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com