Jelszóigénylés

Kulcsjátékosaink nélkül a helytállás a cél

Megosztás:
Megjelent: 2021. január 29., péntek
Két legeredményesebb röplabdázónkat nélkülözni kell a KISTEXT elleni NB I-es meccsen.

A Vidux-Szegedi RSE férfi NB I-es csapata szombaton 18 órától az Etelka sori sportcsarnokban fogadja a KISTEXT együttesét. A listavezető ebben a szezonban egyetlen vereséget szenvedett, abszolút favorit a fővárosi ellenfél, amelytől idegenben 3:0-ra kaptunk ki. Így tehát hazai részről egyébként is a helytállás lehetne a fő cél, de a peches körülmények miatt ez még inkább igaz.Két legeredményesebb játékosunkat, Csányi Dánielt és Nacsa Gábort ugyanis nélkülöznünk kell – előbbi sportolónk mandulagyulladás, utóbbi pedig lábsérülés miatt hiányzik majd a keretünkből.

– Nem túl acélosak így az esélyeink – jegyezte meg Nusser Elemér vezetőedző. – Két ilyen kiváló röplabdázó pótlását nem várhatom el a többiektől, ez nem lenne reális követelmény. Sajnálom, hogy így alakult, de inkább egy ilyen csata előtt érjen minket ilyen balszerencse, mint egy valós győzelmi reményekkel kecsegtető rangadónál. Játszani kell egy jó hangulatú meccset, amely remek lehetőség lesz arra, hogy az eddig kevesebb szerepet kapó játékosok bizonyíthassanak. Szeretnék mindenkinek bőven adni játékpercet, ehhez pedig mindenkinek fel kell pörögnie, hogy bárkit bármikor bátran küldhessek pályára. Remélem, hogy a srácok élnek a lehetőséggel! – hangsúlyozta a mester.NB I Férfi Bajnokság Liga Alapszakasz, Szeged
18:00 Vidux-Szegedi RSE - KISTEXT
Vezetőedző: Nusser Elemér
Másodedző: Csányi Roland

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com