Jelszóigénylés

Lassan vége a szezonnak, de lenne még itt egy kis jutalomjáték!

Megosztás:
Megjelent: 2021. május 27., csütörtök
Az SZRSE leány gyerek csapata idősebbek között próbálhatja ki magát szombaton.

A gyerekek már számolnak vissza a vakációig, jön majd a napsütötte strandröplabdás időszak, lassan vége a teremröplabdás szezonnak, de azért még nem csak edzések vannak a nyári szünetig. Ezen a hétvégén leány gyerek csapatunk jut kiváló lehetőséghez, Strezeneczki Gyula tanítványai ugyanis kipróbálhatják magukat az idősebbek között, a serdülő bajnokságban.Ehhez szombaton Kecskemétre kell utazniuk a lányoknak, ahol a KESI “B” lesz az ellenfél egy korábbról elhalasztott bajnoki mérkőzés pótlásaként.

 – Beugró szerepet töltünk be, ennek a hírnek pedig a lányok nagyon örültek, hiszen plusz motivációt és bizonyítási vágyat ad az idősebbek elleni játék. A szezon utolsó, lényegében tét nélküli mérkőzésén nem is lehet más a cél, mint a felszabadult játék és a tapasztalatszerzés. Utóbbi különösen fontos lesz öt játékosunknak, akik a következő idénytől már a serdülők között játszhatnak. Nincs eredménykényszer, de szeretnénk jó játékkal befejezni a szezont, ami szettsikert is hozhat. Mindenki lehetőséget kap a szezonzáró derbin – jegyezte meg Strezeneczki Gyula vezetőedző.

Szalayné Sebők Éva U17 Leány OSB III.osztály, Kecskemét
10:00 KESI 'B' - Szegedi RSE Fekete
Vezetőedző:
Strezeneczki Gyula

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
2021. június 10., csütörtök
Képgaléria
2021. június 9., szerda
Képgaléria
2021. június 8., kedd
Képgaléria
         
                      

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com