Jelszóigénylés

Lelkesedéssel ellensúlyoznák a peches körülményeket

Megosztás:
Megjelent: 2021. február 19., péntek
A Vidux-Szegedi RSE a rájátszást kezdi a női NB II-ben, rutinjára nagy szükség lesz.

Legutóbbi beharangozónkban már említettük, hogy a Vidux-Szegedi RSE női NB II-es csapata sajnos most kevesebbet tud edzeni, hiszen ideiglenes otthonában, az újszegedi sportcsarnokban a Bajnokok Ligája-mérkőzések pótlása miatt kevesebb teremidő jut a lányoknak. A járvány miatt minden klubnak nehéz ez a szezon, így mi is alkalmazkodunk, viszont sajnáljuk az időzítést, hiszen ez a legfontosabb időszak. Kezdődik ugyanis a rájátszás, amelynek első körében vasárnap 15 órától a Kispest lesz a vendégünk.Épp ezért minden edzéslehetőséget maximálisan kihasznál a csapat. Olyannyira, hogy az SZRSE TV forgatása kapcsán Halász Nikoletta erőnléti edzésén járva azt vettük észre: még a vezetőedző, Tátrai Sándor is beállt a sorba. Példamutatóan, becsülettel csinálta a gyakorlatokat. Amikor tud, csatlakozik a tréningekhez. Persze ő nem léphet pályára, de ez is mutatja, mennyire szorgalmas a közösség.

– A lányok jól kezelik ezt a nehéz helyzetet, partnerek abban, hogy minden percet értékesen és hasznosan töltsünk az edzéseken – jegyezte meg Tátrai Sándor, majd hozzátette: a kevesebb edzés mellett betegség is hátráltatja a felkészülést, és munka miatt is hiányoznak, de a szakember reméli, hogy minél többen bevethetőek lesznek a vasárnapi derbin.

A fővárosi ellenféllel már a tavalyi rájátszásban, közvetlenül a koronavírus-járvány hazai korlátozásai előtt is találkoztunk, 3:1-re kikaptunk Budapesten. Azóta a Vidux-Szegedi RSE sokat fejlődött, több fiatal reménység is egyre több szerephez jut, így joggal bizakodhatunk egy szorosabb csatában. A peches körülmények persze nem segítenek, de lehet ellensúlyozni őket.– Főként a lelkesedésünk és a rutinunk lehet ebben segítség. Kemény és jó meccsre számítok egy technikás, jól mezőnyöző, nagyon ügyes csapat ellen. Az aznapi forma vagy létszám is számíthat, egy ilyen rangadón nüanszok dönthetnek. A legutóbbi, Szolnok elleni bajnokin remek ritmusa volt a meccsnek, és különösen biztató volt, hogy kisebb hullámvölgyek esetén a játékosok maguktól is megtalálták a nyerő szériához visszavezető utat. Vasárnap erre fokozottan szükség lesz, mindent bele kell adni, ez már a rájátszás! – hangsúlyozta Tátrai Sándor.

Női NB II Bajnokság Kelet Felsőház, Szeged
15:00 Vidux-Szegedi RSE - Kispest SE
Vezetőedző:
Tátrai Sándor
Másodedző: Csányiné Molcsányi Petra

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
2021. május 6., csütörtök
Hír
Képgaléria
Képgaléria
Hír
2021. május 3., hétfő
Hír
2021. április 29., csütörtök
Hír
         
                      

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com