Jelszóigénylés

Mindent beleadott utánpótlásunk!

Megosztás:
Megjelent: 2021. október 25., hétfő
A lányok közel voltak a bravúrhoz, a fiúk heten is helytálltak.

Az SZRSE utánpótlása nagyrészt pihent a hétvégén, de két serdülő csapatunk nem akármilyen tornán szerepelt: a lányok az idősebb korosztály két legjobbja ellen álltak ki, a fiúk pedig a járványhelyzet miatt mindössze heten játszottak a Lila iskolában.

Leány serdülő fekete csapatunk az idősebb korosztály bajnokságában a két legnagyobb favorittal, a Békéscsabával és a Kecskeméttel találkozott, előbbi együttes otthonában. Pont ezért nagy szó, hogy mindkét ellenfelét izgalmas csatára késztette az SZRSE!

– Ha valaki előre azt mondja, hogy ezen a két meccsen kilenc szettre kényszerítjük az ellenfeleket, azt kérdem, hol kell aláírni – kezdte nyilatkozatát Strezeneczki Gyula vezetőedző. – Utólag viszont van némi hiányérzet bennem, ugyanis kicsit több energiával és szerencsével legalább az egyik meccset megnyerhettük volna. Jól játszottak a lányok, mindent beleadtak, most ennyire volt elég. Dolgozunk tovább, remélem, ugyanilyen lelkesedéssel – jegyezte meg a mester.


Szalayné Sebők Éva U17 Leány OSB II.osztály Kelet Alapszakasz, Békéscsaba
BRSE-Kék – Szegedi RSE Fekete 3:1 (16:25, 25:17, 26:24, 25:23)
Szegedi RSE Fekete – KSE serdülő sárga 2:3 (17:25, 25:22, 25:18, 11:25, 6:15)
Szegedi RSE Fekete: Kalmár Léda, Magos-Dóra Villő, Meszlényi Sára, Nagy-Hegyesi Luca, Kóti-Kiss Noémi, Gazdik Lilla, Eszik Sára, Hartai-Rácz Gaia, Kocsis Dorka, Szentkereszty Stefánia.
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula.
Fiú serdülő együttesünk rendkívül peches a koronavírus-járvány negyedik hulláma, és az ehhez fűződő karanténok kapcsán, a sok hiányzó miatt már annak is örültek a srácok, hogy ki tudtak állni a Lila iskolában rendezett tornán. Végül hét játékossal az SZRSE lejátszotta a Kaposvár és a Pénzügyőr elleni találkozókat, és a helyzetből kihozták a maximumot, így minden szegedi játékos előtt le a kalappal!
 

– Ebben a korosztályban különösen jól állunk összlétszámban, így furcsa volt, hogy most ilyen kevesen, például center nélkül kellett kiállnunk – kezdte nyilatkozatát Varga Tamás klubelnök, aki Csányi Dániel vezetőedzőt helyettesítette a hazai tornán. – A felforgatott felálláshoz és a variációs lehetőségek nélkülözéséhez képest jó teljesítményt nyújtottunk, ügyesen alkalmazkodtak a srácok a körülmények miatti “retro” röplabdához. Látszott a fiúkon, hogy általános képzettségben sokat fejlődtek, így tisztesen helytálltak ilyen csonka kerettel is. A Kaposvár magas szintet képviselt, erős játékosokkal állt fel, néhány NB I-es csapattal is fel tudná venni a versenyt. Az első meccset így inkább arra használtuk fel, hogy összerázódjunk. A Pénzügyőr elleni mérkőzésben talán több volt, de fizikális fölényben lévő ellenfelünkkel szemben nehéz dolgunk volt ilyen alacsony létszámmal. Vállalható vereség volt, a fiúk becsülettel küzdöttek, jól kezelték a helyzetet, mindenkinek jár a gratuláció. Reméljük, hogy hamarosan kiegészül a csapat – jegyezte meg a szakember.


Buzek László U17 Fiú OSB I.osztály Alapszakasz, Szeged
Szegedi RSE – Röak Kaposvár 0:3 (13:25, 4:25, 10:25)
Szegedi RSE – Pénzügyőr SE 0:3 (12:25, 20:25, 18:25)
Szegedi RSE: Elousta Dzsáfár, Lázár Balázs, Lehoczki Dániel, Vörös Szabolcs, Fitor Patrick, Makhult Levente, Simon Benedek.
Megbízott edző: Varga Tamás

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com