Jelszóigénylés

Most kell dobbantani, srácok!

Megosztás:
Megjelent: 2021. szeptember 30., csütörtök
Az U15-ös fiúk a Lila iskolában bizonyíthatnak, az U21-esek Budapesten.

Más-más célokkal, de egyaránt fontos hétvége előtt áll fiú gyerek és U21-es csapatunk: előbbi korosztály a Lila iskolában győzelmeket szeretne elérni, az idősebbek pedig végre jutalomjátékban részesülnek szombaton.Fiú gyerek együttesünk tehát házigazda lesz a Lila iskolában, ahol a Szolnok, a Pénzügyőr és a Kunhegyes lesz az ellenfele. Az SZRSE keretét a visszavágás is motiválja, mesterük szerint egyik meccsen sem engedhetnek ki a srácok.

– Legutóbb Varga Tamás tartott a fiúkkal, pozitív volt az élménybeszámolója, ennek nagyon örültem – kezdte a beszélgetést Csányi Dániel vezetőedző. – Nyilván voltak hiányosságaink, de soha rosszabb szezonkezdést! Serdülők is játszanak nálunk, és a keret többsége már rutinos ebben a korosztályban, így bizakodó vagyok, sokra lehet hivatott ez a társaság. Persze ehhez rengeteget kell dolgozni, de az edzésmunkával nincs gond, elszántak a srácok, a csonka szezon után ki is vannak éhezve a játékra, rendkívül motiváltak. Minderre szükség is lesz, hiszen jövőre már serdülők lesznek, ebben a bajnokságban most kell dobbantaniuk, így az eredményesség is elvárás. A Szolnok meghatározó csapat ebben a mezőnyben, érett a játéka, remélem, méltó ellenfele leszünk. Neki kell esni a Tisza-parti riválisnak, ami a csövön kifér! A Pénzügyőr ellen extra motiváció is lesz, hiszen vissza szeretnénk vágni egy korábbi fájó vereségért. A Kunhegyes csapatszinten remek, lelkes társaság, így a részünkről kemény támadójátékra lesz szükség. Hiába ez lesz a harmadik meccs, itt is oda kell tenni magunkat, nem szabad kiengedni! Természetesen azon dolgozunk, hogy ezt a terhelést bírják is a srácok – jegyezte meg NB I-es csapatunk kapitánya.

Tatár Mihály U15 Fiú OGYB I.osztály Alapszakasz, Szeged
10:00 Szegedi RSE - Szolnoki SPC
14:30 Szegedi RSE - Pénzügyőr SE 'A'
17:30 Kunhegyes ESE - Szegedi RSE
Vezetőedző: Csányi DánielFiú U21-es csapatunk ki van éhezve a játékra, hiszen az U19-es bajnokság nyitányán a sok betegség miatt nem tudtak bizonyítani a srácok. Most úgy tűnik, 8 játékossal el tudnak utazni Budapestre, ahol a TFSE vendégei lesznek.

– Az U21-es bajnokság egyfajta jutalomjáték a fiúknak, itt a játék élvezete lesz a legfontosabb, komolyabb célt inkább az U19-es pontvadásztban tűztük ki. Eléréséhez a rájátszásig intenzív fizikális felkészítés lesz előtérben, tavasszal akarjuk meglepni az ellenfeleket. Nem volt még sok lehetőségünk a csapatépítésre, ilyen szempontból jókor jön a TFSE elleni meccs – nyilatkozta Hulmann Zsolt vezetőedző.

Férfi NB II - U21 Bajnokság, Budapest
18:00 TFSE - Szegedi RSE
Vezetőedző: Hulmann Zsolt

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com