Jelszóigénylés

Nem sikerült győzni a Kispest SE ellen

Megosztás:
Megjelent: 2023. május 14., vasárnap
Elszenvedte első vereségét NB II-es csapatunk

A Vidux-Szegedi RSE női NB II-es csapata kiélezett küzdelemben maradt alul a Kispest SE ellen folytatott párharcban. 

Az első pillanatoktól kezdve lehetett látni, hogy a játékosok küzdelmes mérkőzésnek néznek elébe. Jó ómennek ígérkezett, hogy a kezdő játszmát Bálint Viktória ász nyitásával indították, azonban az első pont után a hosszú labdameneteket többször nem sikerült hazai ponttal zárniuk. A kiélezett szettben végig fej-fej mellett meneteltek, viszont nagyrészt az ellenfél együttese vezetett, a hazaiak pedig csak fel-felzárkóztak hozzájuk. 10:7-nél végül időt kértek a szegediek, ami után új erőre kaptak, jobban összeállt a játékuk, Kovács-Fiskus Fanni, Szatmári Júlia, valamint Farkas Antónia támadásaival pedig egyre több pontra tettek szert. Annak ellenére, hogy a játszma végén óriási hátrányból is sikerült a végjátékban egyenlíteniük, mégis 26:24-re a Kispest SE-nek volt szerencséje bezsebelni az első győzelmet. A második szettet hasonló magabiztossággal indították a hazaiak, mint a korábbit: Kovács-Fiskus Fanni nem hagyott választási lehetőséget az ellenfélnek, támadásai szinte fogadhatatlanok voltak. Ennek ellenére azonban ismét a vendégek birtokolták a lélektani előnyt és tartották ugyanezt pontokban is. 

A változást egy újabb időkérés hozta el, ez alkalommal viszont az ellenfél részéről. A felfrissülést követően csapatunknak sikerült egyenlítenie, majd megszerezni a vezetést is, ami újra taktikai szünetre kényszerítette a Kispest SE együttesét. Hiába sikerült viszont magukhoz ragadni az előnyt, a vendégek a végjátékban ismét jobbnak bizonyultak. A harmadik, egyben utolsó játszmában sem tudtak sikerrel járni játékosaink: annak ellenére, hogy ismét kiélezett küzdelemben volt részük, sokszor maratoni labdamenetekkel, ismét az ellenfél nyerte a végső csatát. Bár a hazaiak is megérdemelten kerülhettek volna ki győztesként, úgy tűnt ez nem az ő napjuk volt. Veszve viszont még így sincs semmi: ez a végeredmény csupán azt jelenti, hogy az NB I-be való feljutásért az első osztály utolsó előtti helyezettjével, a DSZC-Eötvös DSE játékosaival küzdenek meg a továbbiakban.

Milodanovics Andrea: - A múltkori meccsnek teljesen más volt a hangulata, sokkal jobb teljesítményt tudtunk nyújtani, voltak húzó embereink, sokkal jobban akartunk győzni. A mai napon pedig kijött, hogy teher alatt nem tudtunk teljesíteni, amikor tétje van valaminek akkor megremegünk. Ezen a meccsen kiderült, ki lesz az ellenfelünk a jövőben. Szerencsére ezen több nem múlt, valójában presztízs kérdés volt, hogy ki is a tényleges bajnoka a másodosztálynak. Ennek most így kellett lennie, biztos megvan az oka, annak hogy így alakult. Remélem, hogy tudunk javítani a hibáinkon, harcossá válni az utolsó két mérkőzésen. Abban is bízom, hogy képesek leszünk elengedni a mai vereséget és újult erővel neki tudunk állni a munkának.


Női Nemzeti Bajnokság II.osztálya / Női NB II Döntő, 2. forduló, Szeged, 120 néző.
Vidux-Szegedi RSE - Kispest SE  0:3 (24:26, 22:25, 24:26)
Vidux-Szegedi RSE: Lissette Lefforge, Kádár Gréta, Bálint Viktória, Kovács-Fiskus Fanni, Farkas Antónia, Szatmári Júlia. Csere:.Kujundzic Leila (libero), Nagy-Hegyesi Réka (libero), Kiss Boglárka, Sojnóczky Sára, Fürdök Lilla, Nyers Noémi, Kiss Nóra, Nagy Léna.
Vezetőedző: Milodanovics Andrea.
Másodedző: Piti Richárd.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com