Jelszóigénylés

Újabb hétköznapi NB II-es forduló

Megosztás:
Megjelent: 2022. október 20., csütörtök
3 ponttal zárult a második hétköznapi mérkőzés is

Folytatódik a nem hétköznapi fordulók időszaka: felnőtt női csapatunk a második mérkőzését játszotta a héten. A mai napon 19:00 órától küzdöttek meg a szegedi Lila iskolában a Szolnoki SPC együttesével.
Annak ellenére, hogy hétköznap este került megrendezésre a forduló, 56 néző volt kint a helyszínen: népes számú szurkoló csapat biztosította a hangulatot. Játékosaink ezt egy izgalmas mérkőzéssel hálálták meg: az utolsó szettben hátrányból fordítottak, és ismét megszerezték a kitűzött 3 pontot.

- Milodanovics Andrea: Ezen a fordulón ismét egy nagyon jó, bravúros meccset tudtunk játszani. Nagyon elégedett vagyok a csapatom teljesítményével, főleg azzal, amit az utolsó szettben mutattak: föl tudtak állni, és hátrányból megnyerni a harmadik játszmát is. Különösen örülök annak, hogy tudtam játszatni az U20-as csapatot is, a  korosztályos bajnokság fordulóira való felkészülés szempontjából rendkívül hasznos volt nekik. Köszönöm a szurkolóinknak, hogy eljöttek, és hangosan bíztattak minket: sokat jelentett nekünk.



Női Nemzeti Bajnokság II. osztálya / Női NB II Kelet alapszakasz, Szeged, Lila iskola
Vidux-Szegedi RSE - SZOLNOKI SPC 3:0 (25:6, 25:16, 25:18)
Vidux-Szegedi RSE: Kezdő: Fürdök Lilla, Kádár Gréta, Hűse Zsófia, Bálint Viktória, Kovács-Fiskus Fanni, Szatmári Júlia. Csere: Nagy-Hegyesi Réka (libero), Nagy Léna (libero), Sojnóczky Sára, Kiss Nóra, Farkas Antónia, Kujundzic Leila, Szalay Kata.
Vezetőedző: Milodanovics Andrea.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com