Jelszóigénylés

Pontszerzésre is volt esély a Dunaferr ellen

Megosztás:
Megjelent: 2020. március 8., vasárnap
Újabb remek teljesítményre építkezhet férfi NB I-es csapatunk.

Több lesz ez, mint felkészülési mérkőzés! – ez volt a Vidux-Szegedi RSE jelmondata a Dunaferr elleni férfi NB I-es derbi előtt, hiszen hiába volt egyértelmű favorit a vendégcsapat, a Lila iskolában pontszerzésre hajtottunk. Majdnem össze is jött: a negyedik szettben (25:25) is volt az állás, de a hajrá sajnos nem a miénk volt. A 3:1-es vereségért nem jár pont, de teljesítményére büszke lehet a csapatunk.


 
– Ismét csak egy kicsit hiányzott a bravúrhoz, amit sajnálok, mert a srácok nagyon megérdemelték volna a pontszerzést, remekül játszottak – kezdte értékelését Nusser Elemér. – A fiúk úgy álltak a meccshez, ahogy szerettem volna: vagányan nekiestek a favoritnak, és ez a második szettben meg is hozta a gyümölcsét. Abban a játékrészben remekül kezdtünk, (11:2)-re is vezettünk, innen pedig nem engedtük ki a kezünkből a részsikert – fogalmazott a vezetőedző.

A harmadik szettben többet cserélt a tréner, hiszen a fáradtság jeleit látta a kulcsjátékosokon, majd a negyedik szettben újra a kezdő hatoson volt a sor. Biztató is volt a játék képe, tartottuk a lépést a Dunaferrel, de végül rendkívül izgalmas csatában maradtunk alul.

– Nem a legjobb érzés jó játékkal kikapni, inkább átélném ennek az ellenkezőjét. Sajnos idén több szettet is két ponttal buktunk el, a hajrában sokszor apró nüanszok döntöttek az ellenfelünk javára, miközben mi is megérdemeltük volna a sikert. Nem panaszkodhatok a srácokra, végig küzdöttek, a közönség is élvezte a meccset. Vigasztal minket a tudat: az ilyen teljesítményekre lehet építeni, és hátha legközelebb hozzánk pártol a szerencse – nyilatkozta Nusser Elemér.


NBI Férfi Bajnokság Liga Alapszakasz II., Szeged
Vidux-Szegedi RSE - Dunaferr SE 1:3 (22:25)(25:19)(19:25)(25:27)
Vidux-Szegedi RSE: Kezdő: Bitó Attila, Nagy Zsolt, Farkas Baráti Attila, Csányi Dániel, Fülöp Norbert, Piti Richárd. Csere: Borsi Levente (libero), Váradi Zoltán (libero), Honti Szilárd, Demcsák Balázs, Bodnár Lajos, Inhoff Attila, Kiss Gábor, Sarnyai Ákos
Vezetőedző: Nusser Elemér
Másodedző: Bondor Tamás

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com