Jelszóigénylés

Strandröplabda: szegedi tornagyőzelem és ezüstérem!

Megosztás:
Megjelent: 2021. július 5., hétfő
Az Andó-Kertai páros arany-, a Bodnár-Boros duó ezüstérmes lett Budapesten.

Az elmúlt hetekben sem tétlenkedtek az SZRSE strandröplabdázói, a javában zajló nyári szezonra olyannyira felpörögtek, hogy hétvégén két szegedi páros is dobogós lett: Andó Viola és Kertai Júlia aranyérmes lett a Szabadkikötő Friends Cup U20-as viadalán, a felnőttek B kategóriájában pedig Bodnár Lajos és Boros Gábor duója ezüst medált szerzett a fővárosi viadalon! Egy héttel korábban a Mohács Openen három szegedi érdekeltségű páros is holtversenyben 9. helyen zárt.
Kezdjük a lányok tornagyőzelmével! Andó Viola és Kertai Júlia szinte hibátlanul játszott, hat győzelem mellett egyetlen vereséget könyvelt el. Csak az Englert-Nagy párostól kapott ki az SZRSE párosa, de rögtön revansot is vett, méghozzá a fináléban!

– Nem volt elvárásunk a helyezésben, csak jól akartunk szerepelni, úgy tűnik, sikerült – mondta mosolyogva Kertai Júlia. – A csoportmérkőzéseken csalódást okozott a vereségünk, éreztük, hogy még bele kell rázódni, és örültünk neki, hogy a döntőben visszavághattunk, ez plusz motivációt jelentett. Violával már tavaly is együtt játszottunk, jól össze tudunk dolgozni, remek a kettőnk között kommunikáció, menet közben is könnyedén váltunk taktikát, ezek mind sokat jelentettek most is. Közösen nyaraltunk a Balatonon, és ott is gyakoroltunk, ellenfelet is találtunk magunknak a strandon. Természetesen a Gellért Szabadidőközpontban is edzünk, nekünk is nagyon tetszenek az új pályák – mesélte Kertai Júlia.


Bodnár Lajosnak és Boros Gábornak picin múlott a dobogó legfelső foka.

A felnőttek között ezüstérmes SZRSE-páros, Bodnár Lajos és Boros Gábor csak a döntőben kapott ki, előtte négy győzelemmel menetelt, és a tornagyőzelemre is reális esélye volt a nagy izgalmakat hozó döntőben.

– Pontjainkat akartuk gyarapítani, ami a döntőbe jutással sikerült is, több pontot szereztünk így, mintha az ob főtábláján szerepeltünk volna – hangsúlyozta Bodnár Lajos. – A mezőnyt látva úgy éreztük, minimális célkitűzés lehet az elődöntőbe jutás, és a legjobb négy közé kerülésig nem is volt nehéz dolgunk. A döntőbe jutást is magabiztos sikerrel értük el, de ez a meccs már keményebb dió volt. A finálé első szettjében végig vezettünk, majd a második szett közepén jött egy kis hullámvölgy, amit ellenfelünk ki is használt. A mindent eldöntő játékrészben fej-fej melletti küzdelem volt, hárítottunk két meccslabdát, de sajnos az ellenfél is, így végül ezüstérmesek lettünk – zárta beszámolóját az SZRSE játékosa.
Egy héttel korábban a Mohács Openen még több szegedi érdekeltség miatt lehetett szurkolni, hiszen három párosban is volt SZRSE-játékos: Bodnár Lajos és Filius István (Békéscsaba) duója, illetve Sarnyai Ákos és Teréki Balázs (Gödöllő) párosa mellett volt egy tisztán szegedi csapat is Borsi Levente és Demcsák Balázs révén. Mindhárom páros aratott két-két győzelmet, mindannyian holtversenyben 9. helyen végeztek.

– Ez egy A kategóriás verseny volt, így növelte az önbizalmunkat, hogy a csoportkörben viszonylag könnyed és felszabadult játékkal arattunk sikereket. Utána a későbbi győztes páros ellen kaptunk ki, az ilyen meccsekből sokat lehet tanulni. Természetesen a szegediek összetartottak, amikor lehetett, szurkoltunk egymásnak, az SZRSE részéről remek volt a hangulat – jegyezte meg Bodnár Lajos.

Fotó: Friends Cup Sportszervezés

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Hír
2021. október 18., hétfő
Hír
2021. október 18., hétfő
Képgaléria
Képgaléria
2021. október 18., hétfő
Hír
2021. október 17., vasárnap
Hír
2021. október 15., péntek
Hír
2021. október 14., csütörtök
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com