Jelszóigénylés

Új eszközt avattak a Családi Napon

Megosztás:
Megjelent: 2016. május 31., kedd
A Szegedi RSE idén negyedik alkalommal rendezte meg a Családi Napot.

Az előző évekhez hasonlóan az idei versenyévet is egy Családi Nap megrendezésével zárták a szegedi röplabdások. A rendezvényen közel 200-an vettek részt, ahol a kicsik, nagyok, szülők együtt játszhattak. Két külön kategóriában - kisebb pályán 4-4 ellen, nagy pályán 6-6 ellen - röplabdázhattak a résztvevők. Az egyesület célja az volt, hogy az év végén tét nélkül játszanak a gyerekek és a vállalkozó kedvű Szülők.

A játék mellett, Arany János edző vezetésével, és a Szülők segítségével készült a bográcsos ebéd. Köszönjük a Szülőknek a hozzájárulást és a segítséget!

A nap kiemelt eseménye volt amikor a Szegedi Röplabda SE vezetői bemutathatták az új eszközt, melyet Szülői segítséggel szerezhetett be a klub. Varga Tamásék már 2 éve tervezték az eszköz megszerzését, amely álom 2015 decemberében kezdett valósággá válni, amikor egy Szülői felajánlásnak köszönhetően elindulhatott a beszerzés. Az időzítés tökéletesre sikeredett, hiszen az új eszköz a Családi Napra és 1 nappal a Gyermek Nap előtt begurulhatott a terembe. Az "ütőgép", amely a jövőben az Edzők munkáját segíti, azonnal a gyerekek nagy kedvence lett, mert a nap hátralévő részében folyamatosan "püfölték". :)

Nagyon hálásak vagyunk a segítségért és köszönjük a támogatást!

A nap végén nem maradhatott el a Szülők - Edzők mérkőzés sem, melyet az Edzők 2:0 arányban megnyertek. :)

Köszönjük Mindenkinek az egész éves támogatást és együttműködést!

 

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com