Jelszóigénylés

Vége lett, pont amikor már beindult a szekér

Megosztás:
Megjelent: 2021. november 1., hétfő
Férfi U21-es csapatunk foghíjas kerettel is egyre jobban játszott.

A Szegedi RSE férfi U21-es csapata 3:0-ra kikapott a korosztályos bajnokságban, a MAFC vendégeként. A fővárosi vereségre lehetett számítani, hiszen egyrészt erős ellenfélhez látogattak Hulmann Zsolt tanítványai, másrészt mindössze hét játékos utazott.

Mindezek ellenére egyre jobban nézett ki a meccs, egyre szorosabb szettekre kényszerítette az SZRSE a favoritot. A harmadik szettben sokáig vezetett is a csapat, az ellenfél pedig elbizonytalanodott, de ekkor mégsem jött össze a szépítés. Erről is beszélgettünk a fiúkat megbízott edzőként elkísérő Varga Tamás klubelnökkel.

– Az esélyeinket tovább csökkentette, hogy center nélkül voltunk kénytelenek kiállni egy idősebb és erősebb ellenféllel szemben. Variációs lehetőségek tehát nem adódtak, ráadásul szoknunk is kellett a rendkívül alacsony termet. A Hattyas sorinál is alacsonyabb teremben eleinte nehezen találtuk a megfelelő felállást, amikor pedig megtaláltuk, kezdtünk egyre eredményesebbek lenni, a második és harmadik szett is szoros lett. A harmadik szettben a hajráig vezettünk, de a pályán pár kommunikációs gond a vesztünket okozta. Pedig egy szépítés után szerintem bármi lehetett volna ebből a meccsből, érezhető volt a MAFC megtorpanása, méghozzá a mi játékunk hatására. Küzdöttünk, ahogy csak tudtunk, de nyilván sok múlott azon, hogy a miénknél majdnem kétszer népesebb kerete volt a hazaiaknak – jegyezte meg Varga Tamás.


Férfi NB II - U21 'B' csoport, Budapest
MAFC-BME – Szegedi RSE 3:0 (25:16, 25:21, 25:23)
Szegedi RSE: Gera Bálint, Varga Tamás, Strezeneczki Péter, Lehoczki Dániel, Varga Medárd, Baricsa Gergő, Radics Attila.
Megbízott edző: Varga Tamás.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Kapcsolódó tartalmak

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com