Jelszóigénylés

3 pont reményében kel útra felnőtt női csapatunk

Megosztás:
Megjelent: 2019. március 20., szerda
Újra megelőzhetjük a DEAC-ot a tabellán!

Szombaton Tátrai Sándor csapata Miskolcra utazik a sereghajtó MVSC-MVSI otthonába az NBII Női Bajnokság rájátszásában.

Szombaton 16 órakor lép újra pályára Fürdök Lilla és csapata a miskolciak vendégeként. Legutóbbi mérkőzésükön február 6-án 3:0-ás magabiztos győzelemnek örülhettek a szegediek, így most is bizakodhatunk a szép eredményben.
Csapatunk a tabellán jelenleg 16 ponttal az 5. helyen áll, előttünk a DEAC helyezkedik el 18 ponttal két lejátszott mérkőzés előnyben, a dobogós helyen pedig a Kispest SE áll 22 ponttal. Hétvégi ellenfelünk a sereghajtó, 3 pontot szereztek a szezon során. Ha sikerül hazahoznunk a 3 pontot, akkor 19 egységgel megelőzzük az előttünk álló Debrecen csapatát. 
Nincs sok mérkőzés már hátra Farkas Antóniáéknak a rájátszásból. A következő találkozójuk április 6-án az éllovas DSC Eötvös DSE ellen lesz Debrecenben, majd rögtön másnap a Kispest SE otthonába látogatnak a mieink. Ezt követi a Kispest SE-vel vívandó hazai csata április 13-án szombaton, hazai pályán, majd az utolsó mérkőzésüket a rájtászásban a Röpke SE játsszák le a lányok április 27-én idegenben. 

Farkas Antónia:
Szombaton Miskolcra utaztok a felnőtt női csapattal. Ha sikerül elhoznotok a három pontot akkor egy lépcsőfokot előreléphettek a tabellán. Szerinted milyen esélyeitek van jelen állás szerint a győzelemhez?
Kíváncsian várom a szombati Miskolc elleni mérkőzést. Én úgy gondolom, hogy fizikailag maximálisan fel van készülve a csapat, ám mentálisan, mint mindig, van hova fejlődni, bár emiatt most annyira nem aggódom. 
Mit vársz a későbbiekben a csapattól az NBII-ben?
Úgy gondolom, ha hozzuk a saját játékunkat, amit mi csinálni tudunk, azzal a koncentrációval, amit a legutóbbi Debrecen elleni találkozón hoztunk, akkor bármi lehetséges.
Hétvégén Hannával együtt szerepeltetek Szarvason egy tornán, illetve veled többször is találkozhatunk utánpótlás tornákon, mint bíró. Jegyzőkönyvvezetői vizsgát is letetted a szezonban. Milyen terveid vannak a röplabdával kapcsolatban? Esetleg láthatunk majd téged a későbbiekben edzőként is a pálya szélén?
Hannával valóban részt vettünk a Szarvason rendezett tornán egy olyan csapattal, akiket nem igazán ismertünk. Ebből is látszik, hogy ennek a tornának csak úgy mint sok másiknak, az volt a lényege, hogy jól érezzük magunkat, de legfőképpen a játéklehetőség, hiszen ki nem kapna egy kínálkozó alkalmon a fejlődésre, gyakorlásra. Valóban van jegyzőkönyvvezetői vizsgám, rendszeresen lehet velem találkozni, mint játékvezető a szegedi pályák mellett és emellett az 50 óra közmunkámat is a Szegedi Röplabda Sportegyesületnél töltöm. Hogy ez mind azért van-e mert a későbbiekben edző szeretnék lenni? Benne van. Nem titkolt célom, és ehhez a szegedi versenyek kiváló megfigyelési lehetőséget biztosítanak. Emellett viszont egyszerűen élvezem csinálni mind a játékvezetést, mind pedig a jegyzőkönyvvezetést, habár ezek néha kemény feladatnak bizonyulnak, de ezzel is csak a saját fejlődésemet segítem elő.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com