Jelszóigénylés

A sikerek titka – kicsit másként

Megosztás:
Megjelent: 2021. január 1., péntek
Rendhagyó módon nem sportfilmet ajánlunk, üzenete mégis hasznosítható a pályán.

Az a sportoló, aki nincs tisztában céljaival, sosem kerül az élmezőnybe – ezt a sportpszichológiai tételmondatot aligha kell magyarázni, de minden alkalmat érdemes megragadni, hogy újra és újra átérezzük, milyen erő mozog a tudatosság mögött. Az a sportoló, aki tudja, hogy mit akar, képes használni az univerzum legerősebb alakítóját: a vonzás törvényét – erről szól a Titok című könyv, amelyről most a Netflixen egy "illusztrációnak" felfogható, romantikus filmet is megnézhetünk "A titok: merj álmodni" címmel. Rendhagyó tehát ez az ajánlat, hiszen cikksorozatunkban ezúttal nem sportfilmet ajánlunk, üzenete mégis hasznosítható a pályán, és ezt most járjuk is körbe – természetesen sportos szemmel.A film alapjául szolgáló könyv részletesen ecseteli, hogy az elme hatalma mindenkiben ott van. Ez pedig nem holmi motivációs halandzsa: a kvantumfizika által is igazolt természeti törvény értelmében a gondolatok mágneses erővel és saját frekvenciával rendelkeznek, és ahogy elménk kibocsátja őket, mágnesként vonzzák magukhoz a hasonló rezgésszintű dolgokat. Ha tehát egy sportoló változtatni akar az életén, akkor a frekvenciákat beállító gondolatait is át kell hangolnia.
 
Itt jön képbe a gyakorlat, a vizualizáció módszere. Miközben elképzeljük magunkat a vágyott állapotban, arra a helyzetre jellemző gondolatok és érzelmek születnek bennünk, így erős frekvenciákat bocsátunk ki. A vonzás törvénye pedig fogja az adást, és visszasugározza az annak megfelelő képeket, és az életünkbe vonzza azt, amit akarunk. A könyv persze jobban részletezi a titkot, de dióhéjban ez a lényeg: gondolataink dolgokká válnak.
 
A Titokban olvasni egy tudományos kísérletről is, amelynek vezetője a kiemelkedő emberi teljesítmények egyik legelismertebb kutatója, Dr. Denis Waitley volt. Őt idézzük:
 
„A vizualizáció módszerét az Apollo-programból ültettem át az olimpiai programba az 80-as és 90-es évek során. A pontos neve Vizuális Motoros Ismétlés volt. Amikor vizualizálsz, valóban materializálsz, teremtesz. Hadd meséljek egy érdekes adalékot az emberi elméről: egy kísérlet során azt kértük az olimpikonoktól, hogy gondolatban fussák le a távjukat, majd rákapcsoltuk őket egy kifinomult biofeedback készülékre. Hihetetlen, de pontosan ugyanazok az izmok aktivizálódtak pontosan ugyanabban a sorrendben, amelyek a valós pályán történő futás közben. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy az elme nem képes különbséget tenni a valós cselekvés és a mentális próba között. Ha az elme cselekszik, a test reagál.”
 
Egy másik kísérletről Szalay Ádám motivációs előadásán hallottunk. A TV2 egykori riportere manapság motivációs előadóként ismert. A Titok projekt neves közreműködőinek egyike, Jack Canfiled képezte ki önmegvalósító tréningek tartására. Az alábbi történetet osztotta meg velünk:
 
"Az Ohio egyetem kosárlabdázóit arra kérték, hogy dobjanak büntetőket, az eredményeket feljegyezték, majd a sportolókat három csoportra osztották. Az egyik csoport tagjait arra kérték, hogy a következő egy hónapban rendszeresen gyakorolják a büntetőzést. A másik két csoport erre az időre felfüggesztette az edzéseket, de az egyik tagjaitól azt kérték, hogy folyamatosan vizualizálják a sikeres dobásokat. Egy hónappal később jött az újabb felmérés, az eredmény önmagáért beszélt.
 
A büntetőzést gyakorlók javulása: 24%
Az edzést és a vizualizációt is kerülők javulása: 0%
A csak vizualizációt gyakorlók javulása: 23%”
 
Az álmodozás persze nem válthatja ki a tréningeket, együtt hatásosak igazán. A lényeg, hogy a sportolónak folyamatosan a sikerre kell koncentrálnia, elméjét optimista gondolatoknak kell uralniuk, hiszen a vonzás törvénye nem nézi kívánságaink negatív vagy pozitív előjeleit. Ha valaki folyamatosan arra gondol, hogy nem szeretne veszíteni, akkor bizony ki fog kapni.

Ilyen fontos tanulságok szűrhetők le a könyv olvasásakor, kedvcsinálónak pedig remek lehet ez a romantikus film, amely a sportban is hasznosítható nemzetközi bestseller alapján készült.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com