Jelszóigénylés

A világ legjobbjainak is meglepetést okoztunk

Megosztás:
Megjelent: 2021. szeptember 4., szombat
Nacsa Gábor szerint sikeres volt az Eb-szereplés.

A női röplabda Európa-bajnokság hajrájában vagyunk, ma rendezik az elődöntőket, köztük azzal a szerb válogatottal, amely a végállomást jelentette a magyar nemzeti csapatnak. Hazánk legjobbjaira rendkívül büszkék lehetünk, hiszen a kitűzött célt, vagyis a továbbjutást elérték, majd a világbajnokkal szemben kiválóan helytálltak a nyolcaddöntőben. Ott vagyunk tehát a kontinens 16 legjobbja között, ez alkalomból pedig különleges szegedi játékossal beszélgettünk.Nacsa Gábor, a Vidux-Szegedi RSE röplabdázója korábban a válogatott másodedzőjeként dolgozott, menyasszonya, Pekárik Eszter pedig a nemzeti csapat játékosa. Gábor természetesen aktívan követi az eseményeket, sőt, a szerbek elleni nyolcaddöntőn a helyszínen szurkolt a magyaroknak, így ezzel a derbivel is kezdtük az értékelést.

– Élőben egyértelműen látszott a szerbeken, hogy meglepetést okoztunk nekik. Volt pár periódus, amikor csodálkozó tekinteteket láttam a szerb játékosok arcán. Ez nem azt jelenti, hogy lebecsültek minket, de biztosan keményebben kellett beleállniuk a meccsbe, így a szettek végjátékaiba is, mint arra számítottak. Ez abszolút a magyar csapatot dicséri, hiszen a legszűkebb világelit képviselőjét szorongatták. A szintén a legesélyesebbek közé tartozó, szintén elődöntős olaszok ellen is remekül helytálltunk – hangsúlyozta Nacsa Gábor.

A csoportkör nagyszerűen indult, hiszen a magyar válogatott legyőzte a szlovák együttest, ezután még két alkalommal pontot szerzett, hiszen Svájctól és Fehéroroszországtól öt szettben kapott ki, illetve az olaszok mellett a horvátok ellen is helytállt. Ezzel összejött a továbbjutás.

– Ez volt a cél, így az Eb-szereplést mindenféleképp sikerként kell elkönyvelni – jegyezte meg Nacsa Gábor. – Két évvel korábban Budapesten ez nem sikerült, most igen, így előreléptünk. Lehet, hogy az utolsó körben más meccsre is figyelnünk kellett, de ettől még mi kapartuk ki magunknak ezt a gesztenyét, a mi jó teljesítményünk is kellett. Elértünk egy reális célkitűzést, ezt nem lehet elvitatni. Megértem, hogy a svájciak elleni vereség pofonként hatott sokak számára, de rögtön felálltunk a vereség után – véli a Vidux-Szegedi RSE játékosa, aki edzőként Békéscsabán dolgozik.


Nacsa Gábor korábban a válogatott másodedzőjeként dolgozott. Fotó: MTI-Illyés Tibor-Facebook/Magyar Röplabda Szövetség

Felvetettük Nacsa Gábornak, hogy a magyar válogatott folyamatosan fejlődik: 2015-ben több évtized várakozása után kijutottunk az Eb-re, majd ezt 2017-ben rögtön megismételtük – a Szegedi RSE jelenlegi szakmai igazgatója, Jan De Brandt irányításával –, ezután 2019-ben összejött az első győzelem is a kontinensviadalon, most pedig a továbbjutás is.

– Pontosan, lépésről lépésre fejlődik a válogatottunk, ezt az eredmények is egyértelműen mutatják. A legjobb nyolc közé jutáshoz már nyilván nagyobb lépést kell megtenni, de mindenki becsülettel dolgozik, hogy minél több válogatottal felvegyük a versenyt – nyilatkozta Nacsa Gábor.

A szövetségi kapitány, Jakub Gluszak is hasonlóan gondolkodik, hiszen így zárta a szerbek elleni nyolcaddöntőn a mestemérlegét: “Jó úton járunk. Ha mindenki keményen dolgozik a következő években, akkor még közelebb kerülhetünk az európai élcsapatokhoz.”

Így legyen! Az SZRSE-család pedig ezúton is gratulál a válogatottnak! Hajrá, magyarok!

Fotó: Hunvolley.hu

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
2021. szeptember 27., hétfő
Hír
2021. szeptember 25., szombat
Hír
Hír
2021. szeptember 23., csütörtök
Hír
2021. szeptember 20., hétfő
Hír
2021. szeptember 16., csütörtök
Hír
2021. szeptember 13., hétfő
Hír
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com