Jelszóigénylés

Az Eszik Optika a szegedi röplabda mellett

Megosztás:
Megjelent: 2015. szeptember 25., péntek
Szerdán új szponzori szerződést kötött a Szegedi Röplabda SE.

A 2015/2016-os versenyévben az Eszik Optika Kft. is támogatja a klub munkáját. A Cég vezetője Dr. Eszik Imre még a nyár folyamán jelezte, hogy szeretné segíteni az egyesület munkáját, így szeptemberben már csak az együttműködés részleteiről kellett egyeztetni.

Nagyon örülünk az új támogató érkezésének, hiszen sportágunk nem lehet részese a TAO támogatásoknak, amely megnehezíti a dolgunkat. A vállalkozások vezetőit egyértelműen befolyásolja ez az állami sporttámogatási rendszer, és így több sportág mellett, mi röplabdások is óriási hátrányba kerültünk. Elmondhatjuk, hogy a Szegedi Röplabda SE támogatása egyértelműen a klub munkatársainak munkájának, eredményeinek köszönhető, hiszen a cégek vezetői bennünket csak ez alapján ítélhetnek meg.

Minden eddigi támogatásért hálásak vagyunk, mert a szponzori bevételek nélkül a működésünket és a fejlesztéseket nem tudjuk biztosítani.

Az új támogatónkról:

A szegedi Eszik Optika 1990. óta várja ügyfeleit. A szalonban a vizsgálattól a szemüveglencse-gyártásig minden egy helyen található, s így a vevő akár egy óra alatt kézbe veheti vadonatúj, minden igényét kielégítő szemüvegét.

Az Eszik Optika Magyarországon az egyetlen, amely - Japánból importált alapanyagból - polarizált dioptriás szemüveglencsét gyárt.

 

Köszönjük a támogatást!

 

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com