Jelszóigénylés

Az NBI-es álmok nyomában - 2. rész

Megosztás:
Megjelent: 2019. május 21., kedd
Újabb játékosainkat kérdeztük a szezonról és a későbbi tervekről.

Lassan 3 hete tudjuk, felnőtt férfi csapatunk a 2019-es szezont már a felsőházban folytatja!

Hetente egyszer játékosainkkal beszélgetünk az új kihívásról, a legutóbbi szezonról és a nyári tervekről.

Berentés Béla:
Milyen visszajelzéseket kaptál/kapsz az élvonalba való feljutást tekintve?
Gratuláltak többen, habár nem vertem nagy dobra a hírt. Ettől függetlenül így is volt aki mondta, hogy hallotta a rádióban, hogy feljutottunk és sok sikert kíván. Ez igazán jól esett.
Hogy látod az NBI-be való feljutás milyen új kihívásokat hozhat a csapat számára és számodra?
Biztosan komolyabban helyt kell állnunk, de szerintem a motivációja mindenkinek a jelenlegi sokszorosára fog nőni az új bajnokságban.
Hogyan tervezed a nyarat? Tervezel-e különösebb változtatást a felkészülést tekintve?
Változás sok nem lesz a felkészülésemben, szeretek edzeni, a strandröplabda mellett fogok futni és kondizni járni is. Ezen kívül lesz helye nyaralásnak és motorozással is szeretnék időt tölteni.

Honti Szilárd:
3 hete sajtótájékoztató keretein belül nyilvánosságra került a csapat feljutása. Te miként értesültél a feljutásról és hogyan fogadtad az új lehetőséget?
Érzésem szerint lehetett sejteni, hogy az egyesület vállalni fogja a feljutást, így nem ért bombameglepetésként a hír. Mikor ki lett mondva, hogy a következő szezonban osztályváltás lesz, megnyugvás, öröm, büszkeség és egyfajta elégedettség kavargott bennem. Nagy álmom vált valóra, mióta Szegeden játszom erre a lehetőségre vártam. Izgatottan várom az új kihívásokat, jó lesz újra megmérkőzni a más klubokban játszó fiatalkori csapattársakkal, cimborákkal. Sokat jelent számomra, hogy a tanítványaim is sokszor kilátogattak a hazai meccsekre, ez plusz motivációt adott sok esetben. 
A röplabda számodra szüntelenül halad tovább, hiszen edzőként is helytállsz a csapataid mellett. Miként tudnád összegezni ezt a szezont játékosként és edzőként?
Ha jól emlékszem szerencsére csak háromszor ütközött a saját meccsem a gyerekekével, így szinte mindig részt tudtam venni minden meccsen. Edzőként és játékosként is hosszú, fárasztó szezon volt, amit sok szép eredmény koronáz meg egyénileg és csapat szinten is. 
Hogyan tervezed a nyarat? Lesz lehetőséged a pihenésre? Szerepel a terveid között a röplabda is?
Unatkozni nem fogok, annyi már biztos. A vizsgáim után táboroztatások jönnek, illetve egyéb elfoglaltságaim is lesznek, majd augusztusban kezdődnek az alapozások. A köztes időben igyekszem minél többet röpizni és lazítani, remélem lesz is rá módom.

Kiss Gábor:
NBI-ben folytatja a csapat a következő szezont. Számodra milyen kihívásokat hoz a feljutás és az, hogy komolyabb csapatokkal néztek szembe, mint az NBII-ben?
Először is, egy teljesen más éra fog bennünket körülvenni, mint NBII-ben. Míg jelenleg jól ismerjük az ellenfeleket, addig a legfelső kategóriában számunkra “ismeretlen” csapatokkal kell majd versenyeznünk, és ez kezdetben több kihívást jelenthet majd, illetve több felkészülést is igényel.  
Melyik NBI-es csapatot látnád szívesen ellenfeledként a bajnokságban és ki az, akit inkább elkerülnél, ha tehetnéd? Esetleg vannak olyan játékosok, barátaid, akik ellen most lehetőséged lesz játszani?
Ebben a mezőnyben már nem lesznek “jobb” és “gyengébb” csapatok, mindenki ellen egyformán nehéz lesz nyerni, de természetesen minden összecsapás előtt úgy lépünk majd pályára, hogy behúzzuk a maximális pontszámot. Lehetőség lesz volt csapattársak ellen is pályára lépni, ami bizonyára furcsa és egyben izgalmas élményt jelent majd.
Hasonlóan csapattársaidhoz, Te is indulsz strandröplabda versenyeken. Idén szerepel-e a terveid között? Mik a nyári terveid?
Természetesen idén sem maradhat ki a strandszezon, izgatottan várom a versenyeket, és már el is kezdtük a felkészülést a társakkal. Jelenleg első helyen a költözés áll, ez természetesen sok időmet elveszi, ezután pedig jöhet a jól megérdemelt pihenés, nyaralás és fesztiválozás.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com