Jelszóigénylés

Döntős a leány serdülő csapatunk a II. osztályban

Megosztás:
Megjelent: 2019. május 13., hétfő
Csak 1 vesztes szett döntött a továbbjutás sorsáról.

Vasárnap Szegeden került megrendezésre az OSB II. osztály elődöntőjének második fordulója.

A Szegedi RSE-2 az első mérkőzését a KESI csapatával játszotta. Kicsit álmosan kezdték a lányok a mérkőzést, a kecskeméti lányok pedig minden mindegy alapon bátran játszottak, így fej-fej mellett haladtak a csapatok. Mindkét résztvevő fél az ellenfél szerváiból szerezte pontjait. A szett felétől azonban végre sikerült egy-egy támadást kivédekeznie Simon Liliéknek, így folyamatosan növelni tudták előnyüket, a szettet így végül 22 pontra sikerült megnyerni.
A második szettet koncentrált játékkal indították Baksa Pannáék. Komoly, 6 pontos előnyt építettek ki, de megtorpant a lendület. A Kecskemét elkapta a fonalat és felzárkózott (19:16)-ra. Az időkérést követően újra sikerült saját szervából pontokat elérnie Mányai Majáéknak, végül (25:20)-as arányban a hazaiak húzták be ezt az etapot is. A harmadik szettben már összeállt a mieink játéka, így Strezeneczki Gyula mindenkinek játéklehetőséget adott, a győzelem pedig nem maradhatott el. Sikerült szettveszteség nélkül behúzni az első mérkőzést! 
Hosszú szünetet követően a Palota RSC csapata ellen léptek pályára Kiss Nóriék. A második mérkőzést a lányok komoly koncentrációval kezdték, hatásos szervákat követően jól oldották meg az ellenféltől átjövő labdák bejátszásait, tetszetős és hatékony támadásokat vezettek, mindösszesen 12, 14 és 10 pontot engedtek a Palota csapatának. Minden játékos lehetőséghez jutott, mindenki jól oldotta meg a rá bízott feladatot. Megérdemelten arattak a lányok nagy arányú győzelmet.
Egy mérkőzés szünetet követően következett a MAFC csapata elleni mérkőzés. Jó szervákkal meglepték csapatunkat a szerb nemzetiségű játékosok, (10:6)-nál szükség volt egy időkérésre, hogy rendezni tudják soraikat a lányok, ami sikerült is, (13:13)-nál már a MAFC kért időt. Nagy adok-kapok alakult ki, sajnos mindig az ellenfél tudott néhány pontos előnyre szert tenni, végül (25:20) arányban hozták is az első szettet. A második szettre sajnos fejben teljesen szétesett a Szeged, nem működött a hazai nyitásfogadás, a kevés kivédekezett labdából sem tudtak pontot csinálni, mindezek mellett pedig a MAFC keveset hibázva, időnként látványosan játszott, így megérdemeltem nyerték a második szettet is. A harmadik szettben (0:6), majd (3:13) volt az állás a vendégek javára, a második időkérésre is szüksége volt Strezeneczki Gyulának amikor végre elkezdtek a lányok röplabdázni, és ha az eredményt nem is sikerült már megfordítani, de meg tudták mutatni a szegedi lányok, hogy tudnak még röplabdázni. A MAFC megérdemelten nyerte meg a mérkőzést (3:0) arányban.
A győzelem ellenére a MAFC a két forduló alatt 5 szettet veszített, míg a Szegedi RSE-2 csak 4-et, így bár mindkét csapat 11 ponttal zárta az elődöntőt, a tisza-parti lányok örülhettek a döntőbe jutásnak!

Szalayné Sebők Éva U17 Leány OSB II. osztály elődöntő 2. forduló
KESI B - Szegedi RSE-2 0:3 (22:25)(20:25)(13:25)
Szegedi RSE-2 - Palota RSC 3:0 (25:12)(25:14)(25:20)
MAFC-Nikola Tesla - Szegedi RSE-2 3:0 (25:20)(25:12)(25:17)

Szegedi RSE-2: Sojnóczky Sára, Paksi Kitti, Simon Lili, Mányai Maja, Kenesey Blanka, Kiss Nóra, Barna Sára, Verebes Dorina, Baksa Panna, Békési Dóra
Vezetőedző: Strezeneczki Gyula



Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com