SZRSE Youtube csatornája
SZRSE Twitter oldala
SZRSE Facebook oldala
Szegedi Röplabda Sportegyesület
2018. július 21.
Dániel, Daniella

Jelszóigénylés

Ezúttal a negyedik helyen végzett fiú mini csapatunk

Megosztás:
Megjelent: 2018. április 8., vasárnap
A körmérkőzések során egy győzelmet és három vereséget szereztünk az erős mezőnyben.

Április 7-én fiú mini csapatunk a Szolnok melletti Besenyszög településre utazott, ahol az Országos Mini Bajnokság 14. fiú fordulóját rendezték meg. Az ötcsapatos tornára nagyon erős mezőny gyűlt össze, hiszen a tabellán előkelő helyen álló csapatok közül hárman is képviseltették magukat.

A KESI Vásárhelyi csapata ellen bátran léptek a pályára a szegedi fiúk, és az első két szett elején meg is tudtak lépni 3-4 ponttal a mieink, ám a játszmák közepére rendre ledolgozták hátrányukat a kecskemétiek, így három izgalmas játszmában győztek le minket.

Egy mérkőzés szünetet követően a Hercules SE Kisújszállás elleni összecsapáson eleinte kerestük a saját játékunkat, és voltak pontatlanságok a túlzott akarásból adódóan, de az első játszma felétől már megfelelően koncentráltunk, és ez kitartott egészen a harmadik játékrész végéig, így magabiztosan nyertük meg a mérkőzést.

A győzelem után egyből a VRC Kazincbarcika elleni párharc következett. Az első szett magabiztossága után parádés labdamenetekkel tarkított második játékrész következett, amely végén a VRCK örülhetett, így egalizálni tudott ellenfelünk. A döntő szettben végig feszült csata zajlott a pályán, fej-fej melletti küzdelemmel és olykor bravúros megoldásokkal zajlott a mérkőzés. Az idegek harcát a borsodiak bírták jobban, így ők húzták be a szettet, és ezzel együtt a győzelmet is.

Sorozatban harmadik mérkőzésünkön a Szolnoki RA ellen kicsit beleragadtak az előző találkozó fájó vereségébe a mieink, és ez a koncentráltabb játékot mutató szolnokiak magabiztos előnyét eredményezte. A második szettre összekapták magukat a szegedi fiúk, és egy végletekig kiélezett drámai végjátékban egyenlítettünk. A döntő szettre azonban már mind fejben, mind fizikálisan elfáradtak játékosaink, így a szolnokiak megérdemelten szerezték meg a győzelmet.

KESI Vásárhelyi - Szegedi RSE 3:0 (25:21; 25:17; 25:20)
Szegedi RSE - Hercules SE Kisújszállás 3:0 (25:15; 25:6; 25:14)
VRC Kazincbarcika - Szegedi RSE 2:1 (9:25; 25:18; 25:23)
Szegedi RSE - Szolnoki RA 1:2 (15:25; 26:24; 17:25)

Szegedi RSE: Fitor Patrick, Pintér Gergely, Vörös Szabolcs, Papp Zsolt, Pintér Barnabás, Lázár Balázs, Apáti Márk, Bálint Ákos, Tápai Bendegúz, Mikle-Baráth Milán, Pálinkó Máté. Edző: Honti Szilárd, Kovács Zoltán.

 

Honti Szilárd - edző:

"Nagyon szimpatikus szervezésű és színvonalas fordulón vagyunk túl, ahol a 4. helyet sikerült elhozni. Sajnos érződött a csapaton az egyik meghatározó játékosunk, Elek Botond hiánya. Játékunk és a csapatmorál szépen fejlődik, elégedett vagyok a fiúk munkájával! Várjuk a soron következő összecsapást, ahol újból találkozhatunk az itteni csapatok zömével."

 

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
2018. július 10., kedd
Hír
2018. július 5., csütörtök
Képgaléria
2018. július 1., vasárnap
Képgaléria
2018. július 1., vasárnap
Képgaléria
2018. június 21., csütörtök
Képgaléria
2018. június 20., szerda
Képgaléria
2018. június 19., kedd

Facebook

Twitter

         
                      

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
(30) 651-7798
info@szegedvolley.com