Jelszóigénylés

Felemás mérkőzések a mini fiúknál és serdülő hölgyeknél

Megosztás:
Megjelent: 2018. november 17., szombat
Negyedik hely a fiú OMB nyitónapján, tanulságos meccsek a leány OIB-on!
Remek helytállással, negyedik helyen zártak a mini fiúk Budapesten míg serdülő lányaink hullámzó teljesítménnyel, három mérkőzésből egy győzelemmel tértek haza szintén a fővárosból.

Nagy küzdésnek adtak tanúbizonyságot az SZRSE mini korú fiai, akik sérülést nem nézve szántották fel a pályát a hétvégén, Budapesten. 
A szezon első meccsén a RÖAK Kaposvár Kék csapatával találkoztak a fiúk. Játékra és győzelemre éhesen vetették bele magukat az első szettbe és a játszma közepéig vezettek is de a végjátékot jobban bírták a somogyiak. 20-25. Térfelcsere után még nagyobb csata következett amiben 27-25re diadalmaskodtunk és kiegyenlítettek a szegediek. A lendület sajnos alábbhagyott a döntő szettre és viszonylag sima, de küzdésben bővelkedő játszmában 15-25-re alul maradtunk.
 Rögtön következett a házigazdák elleni meccs ahol a Lőrinc 2000SE-t első szettben 9 majd 21 pontra magabiztos játékkal múltak felül. Az utolsó szettben szépíteni tudtak a pestiek(25-20) itt nagyobb szerepet kaphattak az előző szettekben kevesebbet játszók.

Egy meccs pihenőt követően a csoport záró merkőzésén a Felsővárosi Fésüs RA csapatával csaptunk össze. Hiányos letszámuk miatt kimenettől függetlenül 3-0-ra nyertünk, ami végül be is következett (25-0)(25-0)(25-0) jegyzőkönyvben (25:10)(25:18)(25:15) lett a lejátszott eredmény.
Csoportmásodikként kis pihenés után a Dág KSEvel kerültek össze a srácok. Az első szett nagyobb különbségű elvesztése (25-18) nem tükrözi a pályán történteket, hatalmas küzdés volt minden pontért. A harc a 2. etapban is folytatódott, heroikus küzdelemben maradtunk alul a roppant jól szervezett garda ellen (26-24) így 2-0-val a Dágiak diadalmaskodhattak.
A másik ágon kaposvári házi rangadó volt aminek végén újfent a Kék csapattal mérkőzhettünk meg. A revans lehetősége megvolt, ám pihenő nélkül ez volt a 3.meccs egymás után ami soknak bizonyult. Enervált és dekoncentrálttá vált kissé a játék ami 12 majd 15 pontra volt most elegendő. 
  
Honti Szilárd, vezetőedző:
"Fantasztikus élmény volt a szombati nap. Látni a srácokon, hogy magukat sem kímélve küzdenek és harcolnak minden pontért. Csoportmásodikként jutottunk tovább keresztjátékba, ahol heroikus küzdelemben maradt alul a csapat, majd zárásként a bronz meccs, ahol az előbbi kudarcnak nyoma sem volt, a fáradtságnak viszont annál inkább. 3 meccs egymás után rengetegnek bizonyult. Gratuláció illeti a csapatot, a minket elkisért szülőknek pedig köszönet a szurkolásért és a jó hangulatért!"

Szegedi RSE - RÖAK Kaposvár kék 1:2 (20:25)(27:25)(15:25)
Szegedi RSE - LŐRINC200 SE 2:1 (25:9)(25:21)(20:25)
Szegedi RSE - Felsővárosi Fésüs RAF 3:0 75:0 mivel kevesen voltak. Egyébként (25:10)(25:18)(25:15)
Elődöntő Szegedi RSE - Dág KSE 0:2 (18:25)(24:26)
Bronzmeccs Szegedi RSE - RÖAK Kaposvár kék 0:2 (12:25)(15:25)
A Serdülő hölgyek szintén Budapesten játszottak a Torma Ágnes U19 női OIB I. osztályának B-3-as csoportjában.
Jó hangulatban és mérkőzésre éhesen utaztak el, de sajnos ez az első mérkőzésen nem látszódott ez a lelkesedés a csapaton. Nagyon gyenge, bizonytalan, álmos játékkal nem tudták felvenni a versenyt a jól játszó MTK ellen, aminek a következménye sima 3:0-as vereség lett.
A meccs utáni Tátrai Sándor, vezetőedző általi fejmosás és pihenés jót tett a lányoknak, mert a második mérkőzésen pontosan az ellenkezőjét játszották mint előtte. Határozott, erőteljes támadások, taktikus szervák és lelkes védekezés jellemezte a csapatot. A mérkőzés vége sajnos vereség lett, 3:1 a BVSC-nek, de mégis pozitív érzelmekkel jöttek le a pályáról, mert egy remek mérkőzést, kiélezett csatát vívtak meg, nagyon jó hangulatban.
Harmadik ellenfelük a TFSE Than nemrég kezdett el röplabdázni, ezért mindenki játszhatott és vidám, laza játékkal a Tisza parti lányok nyertek 3:0-ra!"
 

 
   Tátrai Sándor, vezetőedző beszámolója:
 "Igazi hullámvölgyet éltünk át. Az első mérkőzésen elgondolkodtam, hogy van e értelme tovább folytatni, de ellillantak ezek a gondolatok, mert visszatér az élet a játékunkba. A BVSC elleni mérkőzés visszahozta a pokolból a csapatot. Az ilyen mérkőzések segítik a fejlődést, és ezekért érdemes sportolni!"
Szegedi RSE - MTK 0:3 (16:25)(21:25)(10:25) 
Szegedi RSE - BVSC 1:3 (25:19)(22:25)(22:25)(25:27)
Szegedi RSE - TFSE Than 3:0 (25:1)(25:6)(25:5)
 
Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com