Jelszóigénylés

Férfi Magyar Kupa és női NBII-es mérkőzés a hétvégén

Megosztás:
Megjelent: 2017. október 11., szerda
Sorsdöntő mérkőzés vár a férfiakra, a női csapat a Közgáz SC otthonába látogat.

Az október 14-15-i hétvégén pihenő vár utánpótlás csapatainkra, azonban a felnőttek nagy csatába indulnak szombaton és vasárnap is. A női csapatunk Budapesten, a férfi csapatunk hazai pályán vív fontos mérkőzést.

Felnőtt női csapatunk október 14-én szombaton azzal a céllal utazik Budapestre a Közgáz SC otthonába, hogy a kecskeméti HÉP-RÖPKE SE elleni vasárnapi vereséget követően javítsa mérlegét a bajnokságban. Az ellenfél eredményei eddig egy győzelem és két vereség a bajnokságban, így a budapestiek nem sokkal maradnak el a mieinktől a tabellán. Fontos és nehéz mérkőzés vár csapatunkra, hiszen ismét rivális felnőtt csapattal mérkőznek meg mieink, illetve nem tud teljes kerettel részt venni a csapat a Kinizsi Kollégiumban rendezendő mérkőzésen.

 

Strezeneczki Gyula - edző:

"A hétvégi, HÉP-RÖPKE SE elleni mérkőzés után hétfőre szabadnapot kaptak a játékosok, és kedden alaposan átbeszéltük a vasárnap történteket. A soron következő mérkőzésen azt várom, hogy a megbeszélteknek megfelelően egy lelkesebb játékkal, csapatként tudunk majd működni. Ha ez sikerül, eredménytől függetlenül is elégedett leszek, de bizakodok, hogy jó játékot bemutatva győzünk."


Részletes információk, tabella itt!

Nagy összecsapás vár a Szegedi RSE férfi felnőtt csapatára is, október 15-én vasárnap Magyar Kupa mérkőzést rendezünk a József Attila Általános Iskolában. A tavaly NBII-es bajnoki címet szerző gárda ebben a szezonban nem szerepel bajnokságban, kizárólag a Magyar Kupa küzdelmeiben vesz részt. Az ellenfél a 2016/2017-es NBII-es bajnokságban bronzérmet szerző nyíregyházi GLP SE lesz, akik ellen két vereség mellett három győzelmet szereztek játékosaink. A továbbjutás kérdése ezen az egyetlen mérkőzésen dől el, mindkét csapat célja a legjobb 16-ba kerülés, így egy nagyon izgalmas és fokozott hangulatú összecsapásra számíthatnak a kilátogató nézők a 15 órai kezdetű mérkőzésen.

 

Bondor Tamás - játékos-edző:

"Ebben a szezonban mi még nem játszottunk tétmérkőzést, ellenben az ellenfelünk már két nyertes fordulót is lejátszott az NBII-ben, ennyi előnyük biztosan van. A tavalyi szezonból jól ismerjük az ellenfél játékosait, tudjuk, hogy egy lelkes és ügyes csapat ellen kell megmérkőznünk. A keretünk nagyon egyben van, jó hangulatban telnek az edzések, nincs mitől félnünk. Kíváncsian várom a mérkőzést, az biztos, hogy mi minden tőlünk telhetőt megteszünk a továbbjutásért!"


Esemény megtekintése itt!

Hajrá Szegedi RSE!!!

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com