SZRSE Youtube csatornája
SZRSE Facebook oldala
SZRSE Instagram oldala
Szegedi Röplabda Sportegyesület
2019. július 23.
Lenke

Jelszóigénylés

Hazai pályán a leány serdülő 2-es csapatunk

Megosztás:
Megjelent: 2019. május 9., csütörtök
Újabb országos megmérettetés vár a minikre!

A Leány Serdülő 2-es csapatunk vasárnap hazai pályán zárja a serdülő II. osztály elődöntőjét, míg egyesületünk a Folyondárban megrendezésre kerülő Országos Mini Kupán két mini leány csapattal is indul.

A Budapesten tartandó két napos tornán a Szegedi RSE-1 a Kiemelt kategóriának a B csoportjába kapott besorolást. A Szegedi RSE-1 olyan ellenfelekkel néz szembe mint a BRSE-2, a Jászberény-1, a Kispest SE A és a Szombathelyi SI-1-es csapata. A szegedi lányok az első mérkőzésüket 10:30-kor kezdik a Szombathely csapatával, a csoport utolsó minket érintő mérkőzése pedig 17:30 perckor várható a Jászberény ellen. Dávid Tibor és Váradi Zoltán remek eredménynek örülhetet a Mini bajnokság legutóbbi 8. fordulójában, ahol is a lányok bronz éremmel a nyakukban térhettek haza Miskolcról.
Alap kategóriában is indul szegedi alakulat. Az A csoportban a BRSE-4 lesz az ellenfele a népes játékosállományból álló Szegedi RSE-2-es számú csapatunknak. Játékosaink közül többen első országos megmérettetésükön vesznek részt, mások a Szeged Kupán készültek a hétvégi kihívásra. Izgalmas két nap vár így Dávid TiborHuszta Blanka és Takács Dia lányaira.

Kóti-Kiss Noémi:
Legutóbbi Mini fordulón remek eredményt értetek el a csapattal. Egészen a bronzéremig meneteltetek. Mesélj, milyen emlékeid vannak erről a tornáról? Mi lehetett a titka annak, hogy sikerült a KRA-t és a Budaörsöt-t is megvernetek? 
Végig szurkoltunk a csapattársainknak, ez nekem is nagyon jól esett amikor a pályán voltam, erőt adott és úgy érzem, jól is ment a játék. Nagyon örültünk a bronznak, bár kicsit az ezüstben is reménykedtünk. Év elején még meglepődtünk, milyen erősek az ellenfelek, de sokat dolgoztunk és az év közepétől már nyertünk meccseket az OMB-tornákon. A Budaörsöt már a 7. fordulóban is legyőztük és abban is biztosak voltunk, hogy a KRA-nál jobbak leszünk, így számítottunk a jó eredményre. Sajnos a KESI-nek nem sikerült visszavágnunk.
Kint voltál a hétvégi OMB döntőn? Tudtál erőt meríteni esetleg ellesni pár ötletet a hétvégi OMK-ra? 
Igen, kint voltam, nagyon szurkoltam a lányoknak és büszke voltam rájuk. Szoros meccseket játszottak és nagyot küzdöttek. Időkéréseknél én is odaálltam közéjük és hallgattam Tibi és Zoli tanácsait, ezekből tudtam tanulni. És azt is megjegyeztem, hogy ha mindent megtettünk és jól játszottunk de végül kikaptunk egy jobb csapattól, az nem baj.
Mióta röplabdázol és miért ezt a sportot választottad?
Teljesen kezdőként kerültem az SZRSE-hez, előtte soha nem láttam röplabdát. Elhívtuk az osztálytársamat, Gaiát is, aki azóta is csapattársam és sokat segítettünk egymásnak. A 2. évben a szupermini csapatba kerültem és ez most az első minis évem. Miért a röplabda? Labdaérzékem állítólag van, viszont ütközni nem szeretek és itt nem kell, legfeljebb a csapattársammal, véletlenül. Nagyon szeretem a röplabdát, jó választás volt.

Strezeneczki Gyula lányai a Nagypénteki sikeres első torna után hazai pályán zárják az elődöntős küzdelmeiket. Jelenleg magabiztosan 9 ponttal vezetik a csoportjukat, így nagy eséllyel bízhatunk vasárnap is látványos szegedi győzelmekben.
Várjuk tehát vasárnap, a Lila iskola tornatermébe a szurkolókat, hiszen minden hang számít!

Csapatunk mérkőzései a következő időpontokban várhatóak:
10:00 KESI B - Szegedi RSE-2
14:30 Szegedi RSE-2 - Palota RSC 
17:30 MAFC-Nikola Tesla - Szegedi RSE-2

Simon Lili:
Az elődöntő első fordulóján mindössze egy szettet veszítettetek. Szerinted ez megismételhető, vagy hétvégén nehezebb visszavágókra számítasz?

Nagyon szeretnénk megismételni a győzelmeket. Várhatóan nehezebb meccsek lesznek, mert a többi csapat is készül, de mindent megteszünk. A szerbek elleni mérkőzestől tartunk a legjobban.
Sok idő telt el a legutóbbi forduló óta, hogy sikerült a felkészülés? Mennyire vagytok fáradtak? Mennyire érzed azt, hogy itt a szezon vége?
A hollókői edzőtábor nagyon hasznos volt és a legjobbkor történt a vasárnapi meccsek miatt. Nagyon jó formába kerültünk az edzések és a tábor miatt. Ezúton is szeretnénk megköszönni Hulmann Zsoltnak, hogy elkísért bennünket. Nem érezzük magunkat fáradtnak, az edzőtábor nagyon feltöltött bennünket, csapatépítesnek is jó volt, illetve nem volt nagyon sok versenyünk. Sajnos érezzük a szezon végét, de a lányokkal nem szakadunk el egymástól.
Szinte nem telik el hétvége számodra röpi nélkül. Tesód révén a fiú mini meccseken rendszeresen részt veszel, de a fiú gyermek és serdülő meccseken is láthatunk. Hogyan látod ennek a két csapatnak az eddigi szereplését?
Igen, szeretek kijárni a fiúk meccseire szurkolni, de látom, hogy a fiúk is kijönnek a mi meccseinkre. Mindig nagyon izgulok a csapatért, mert beleképzelem magam a helyzetükbe. Tudom, ők is megtesznek mindent amit csak tudnak a győzelemért, mégha nem is sikerül mindig. A testvéremet imádom látni ahogy játszik, mert nagyon ügyes.

A hétvégi eseményekről fényképes beszámolóval jelentkezünk a helyszínekről!
Jelezd Te is, hogy ott leszel a serdülő csapatunk mérkőzésein a következőre kattinva: Facebook Esemény
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

SzegedVolley Camp 2019

SZRSE Naptár 2019

Versenynaptár

Kiemelt tartalmak

Hír
2019. július 18., csütörtök
Hír
2019. július 22., hétfő
Hír
Hír
2019. július 17., szerda
Hír
Hír
2019. július 12., péntek
Hír

Facebook

Instagram

         
                      

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
(30) 651-7798
info@szegedvolley.com