Jelszóigénylés

Hét játékosunk és egy edzőnk rengeteget tanult Olaszországban

Megosztás:
Megjelent: 2022. augusztus 11., csütörtök
Az SZRSE ismét képviselte magát Cesenaticoban

Több éve hagyomány, hogy tehetséges magyar röplabdázók és trénerek az olaszországi Cesenatico városában másfél hétre edzőtáborba vonulnak, ahol rendkívül hasznos ismeretekre tesznek szert. A Kántor Sándor kezdeményezésére indított nyári tábor idei állomásán egyesületünket hét játékos egy edző képviselte. Magos-Dóra Annamária irányításával Meleg Blanka, Kocsis Dorka, Magos-Dóra Villő, Kate Moore, Meszlényi Alíz, Hári-Kovács Lilla és Török Kata tanult neves szakemberektől, köztük szövetségi kapitányoktól és olasz élvonalbeli játékosoktól. A szegedi csapat kellemes meglepetésére még Mészáros Dömötör is az oktatók között volt.

Akik már korábban szerepeltek a táborban, nem éri meglepetés: ezúttal is minden elképesztően profi szervezésű volt, a beszámolók szerint ezt a pontosságot a gyerekektől is megkövetelték a gyakorlatok alatt. 

– Az ébresztőtől az esti pihenőig minden meg volt tervezve. Ha valakinek egy gyakorlatnál csak egy picit máshogy állt a lába, mint mutatták, megállt a feladat, és kijavították. Ha valaki csak egy percet is késett, énekelnie kellett, vagy plusz feladatot végezni. Egyszerre volt tehát rendkívül profi és nagyon jó hangulatú tábor, óriási élményt jelentett a gyerekeknek, és persze nekem is, rengeteget tanultam a kilenc nap alatt. Az olaszokra általában nem jellemző az itt tapasztalt precizitás, de a röplabdájukra igen, és ebből komoly ízelítőt kaptunk. Ez persze nagyfokú koncentrációt igényelt, ami megterhelő volt a legkisebbek számára, de megért minden fáradtságot – kezdte élménybeszámolóját Magos-Dóra Annamária.

A napi program mindig 8:45-kor kezdődött az aznapi tematika bemutatójával, részletes magyarázattal, majd jöhettek a posztok szerinti speciális képzések. 

Kántor Sándor a tábor elején hangsúlyozta, hogy bátran kérdezzenek a gyerekek, ha valamiben nem biztosak. A magyarázatot olyan komolyan vette, hogy még a homokba is rajzolt illusztrációként. Ő és az összes edző is olyan alázattal és munkamorállal dolgozott a gyerekekkel, ami példaértékű. Annyi jegyzetelni valóm volt, hogy még a buszon is kérdezgettem az edzőket egyes feladatokról, és ekkor is segítőkészek voltak. A jókedvre is figyeltek, minden nap volt valami szórakozás, például karaoke buli, vagy játékos röplabda feladatok – mesélte az SZRSE trénere.

Természetesen a gyerekek nagyon élvezték a tábort, és nekik is tetszett, hogy Kántor Sándor négyszemközt is beszélt velük, a személyiségüket is kíváncsi volt.

– Remélem, hogy az itt megismert morált és rendszerben gondolkodást itthon is kamatoztatjuk. Számomra különösen érdekes volt, hogy a nyújtó gyakorlatok és a labdaolvasás kapcsán mennyi hasznos ismeretet szereztünk, illetve az önkontroll oktatása terén is sok hasznos tippel gazdagodtam – nyilatkozta Magos-Dóra Annamária.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Hír
2022. október 1., szombat
Hír
2022. október 1., szombat
Hír
2022. szeptember 29., csütörtök
Hír
2022. szeptember 29., csütörtök
Képgaléria
Hír
2022. szeptember 26., hétfő
Hír
2022. szeptember 26., hétfő
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com