Jelszóigénylés

Hibátlan teljesítmény a középszakaszban!

Megosztás:
Megjelent: 2018. február 5., hétfő
Fiú gyermek csapatunk minden ellenfelét legyőzve csoportelsőként várja az elődöntő sorsolását.

Február 4-én vasárnap rendezték meg együttesünk számára a fiú Országos Gyermek Bajnokság Középszakaszának 2. fordulóját, Varga Tamás csapata ezúttal Debrecenbe utazott a négycsapatos tornára.

A mieink először a Dág KSE csapatával mérték össze tudásukat. A mérkőzést a dági csapat kezdte jobban, az első szettben kihasználták a szegediek hibáit, és koncentráltabb játékuknak köszönhetően megszerezték a vezetést. A második játszma elején felébredt a Szegedi RSE, és egy küzdelmes labdamenetekkel tarkított szettben sikerült egyenlíteniük, majd lendületüket átmentve egy izgalmas mérkőzésen végül a győzelmet is megszerezték Szathmári Szabolcsék.

A csapatunk második mérkőzése is tartogatott izgalmakat, mert bár az első játékrészt magabiztosan nyerték Somosi Leventéék, a második szett már szorosabban alakult. A kazincbarcikaiak elbizonytalanították a szegediek játékát, de szerencsére még időben sikerült rendezni a sorokat, így a Szegedi RSE szerezte meg a győzelmet. A harmadik etapban lehetőséget kaptak cserejátékosok is, akik becsülettel küzdöttek végig a mérkőzésen.

A harmadik összecsapás sikerült a legfölényesebben, a DEAC csapata nem tudta megnehezíteni a mieink dolgát, akik időnként nagyon látványos játékkal és kevés hibával hozták le a mérkőzést, így minden ellenfelüket ismét legyőzve megszerezték hatodik győzelmüket is a középszakaszban.
Remek szereplésüknek köszönhetően a Szegedi RSE csoportelsőként végzett az OGYB Középszakaszban.

Szegedi RSE - Dág KSE 2:1 (19:25; 25:20; 25:19)
Vegyész RC Kazincbarcika - Szegedi RSE 1:2 (12:25; 19:25; 25:20)
Szegedi RSE - DEAC 3:0 (25:14; 25:13; 25:14)

Szegedi RSE: Gera Bálint, Varga Tamás, Szatmári Szabolcs, Janó Csongor, Somosi Levente, Pintér Barnabás, Varga Medárd, Szunyogh Szabolcs. Edző: Varga Tamás.

 

Varga Tamás - edző:

"Az első mérkőzésre a hosszú utazás rányomta a bélyegét, mert igen álmosan kezdtünk, de szerencsére sikerült megfordítani az eredményt. A másik két mérkőzésen lehetőséget kaptak a cserejátékosok is, és megnyertük a mérkőzéseket, de sajnos hullámzó játékkal."

 

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com