Jelszóigénylés

Imádják a röplabdát, de új életmódra váltanak

Megosztás:
Megjelent: 2022. június 24., péntek
Dr. Fürdők Nóra és Váradi Zoltán lezárta játékos pályafutását

A Vidux-Szegedi RSE férfi és női csapatában is egy-egy röplabdázó, egy-egy közkedvelt személyiség zárja le játékos pályafutását. A női NB II-es együttestől Dr. Fürdök Nóra köszönt el, a férfi NB I-es kerettől pedig Váradi Zoltán.

Karrier, magánélet, család – erre fókuszálnak most jobban, ez a döntésük oka. Mindkettejükkel beszélgettünk a búcsú kapcsán, és ezúton is szeretnénk nekik megköszönni mindazt, amit a Szegedi Röplabda Sportegyesületért tettek és tesznek!

Dr. Fürdök Nóra már el is költözött párjához Pécsre, így ritkábban látjuk majd. Édesapja figyelt fel 2005-ben az SZRSE toborzó hirdetésére, Nóra pedig eljött a nyári táborba. Az egyesület alapításától itt volt tehát velünk, csapatkapitány is volt.

– Nem szerettem az ilyen táborokat, de örülök, hogy apa rá tudott beszélni, mert rengeteget kaptam a klubtól és a sporttól – kezdte a beszélgetést Dr. Fürdök Nóra. – A táborban ismerkedtem meg a legjobb barátnőmmel, és sok további nagyszerű barátot és élményt köszönhetek még a röplabdának. Dávid Tibor tanított meg az alapokra, az egykori válogatott Dobos Ildikó pedig kiemelkedően jó edzőm volt, Tátrai Sándor is remek trénerem volt, de minden szakembernek köszönöm a munkáját. Emlékszem például, hogy Strezeneczki Gyula mindig mondta: lehet, hogy nem vagyunk profik, de fejben igen. Ehhez próbáltam tartani magam, minden meccsre úgy kiállni, hogy nyerni akarok. Jan De Brandt érkezése is komoly hatással volt mindannyiunkra, mert még többet képezték magukat az edzők, még színvonalasabb edzéseink voltak, ezt is nagyon élveztem. Látom, milyen sok gyerek játszik az SZRSE-nél, ez nem véletlen! Sok mindenre megtanított a sport, a főnököm meg is mondta nekem, hogy többek között azért is vesz fel, mert csapatjátékos vagyok. Gyerekkoromban is komolyan vettem ezt, nekem az volt a büntetésem egy rossz jegy után, hogy nem mehettem edzésre. Még az iskolában is sírtam, amikor a hatos döntőről csak azért maradtunk le, mert a mindent eldöntő meccsre megsérült a feladónk. Az SZTE EHÖK SE színeiben is majdnem feljutottunk az NB I-be, majd az SZRSE tagjaként is nagy meccseket vívtunk a Kecskemét, a BVSC és a Kispest ellen, ezek a rangadók különösen szép emlékek – emlékezett vissza a röplabdával töltött 17 évre.

A rutinos játékos munkája miatt kevesebb edzésre tudott járni, illetve a Pécs és Szeged közötti ingázás miatt is benne volt a levegőben ez a döntés. A lezárás kapcsán a jelenlegi csapatról is beszélgettünk Nórával. 

– Jó lett volna NB I-es játékosként befejezni, de így is büszke vagyok, hogy ilyen csapat tagja lehettem, arra pedig különösen, hogy a testvéremmel játszhattam együtt. Eléggé kicserélődött a keret az utóbbi időben, a fiatalokra építik a jövő csapatát, ami érthető, remek munkát végez a klub. Milodanovics Andrea vezetésével össze fog jönni a feljutás, ebben biztos vagyok. A technikai tudás adott, csak még kell egy kis rutin, illetve mentálisan tovább kell erősödni – jegyezte meg.

A Vidux-Szegedi RSE férfi csapatának liberója, Váradi Zoltán is befejezi játékos pályafutását.

– Egy ideje már érett bennem a gondolat, de azt akartam, hogy egy rendes szezonnal zárjak, ne egy járványhelyzettel terhelt idénnyel – kezdte a beszélgetést Váradi Zoltán. – Ez megadadott, és nagyon örülök, hogy így alakult, hiszen a Fésüs Erzsébettel és Jan De Bradnttal végzett közös munkára különösen szívesen emlékszem, nagy hatással volt rám, megtisztelő volt ilyen nagy nevekkel dolgozni. 25 évig röplabdáztam, büszke vagyok rá, hogy végigcsináltam. Mindig jobbak voltak a csapattársaim, de mindig megütöttem a keretbe kerüléshez szükséges szintet. Válogatottság és légióskodás nem adatott meg, de így is rengeteget kaptam a sporttól, a feleségemet is a röplabdának köszönhetően ismertem meg, illetve sok barátomat is. Kecskeméten kezdtem, ahol az Arany János Általános Iskolában nagy hagyományai voltak a sportágnak, a BL-győztes Nagy Péter pár évvel felettem járt ebben az iskolában. A tanulmányaim miatt kerültem Szegedre, tíz évvel ezelőtt Bondor Tamás hívására az SZRSE-nél folytattam a röplabdázást, ahol Dávid Tibor megváltoztatta a gondolkodásmódomat. Nagyon emlékezetes számomra az első NB II-es bajnoki címünk, elképesztő harcban nyertünk – emlékezett vissza.

Váradi Zoltánnal még sokat fogunk találkozni, már eddig is dolgozott trénerként az egyesületnél, az utánpótlás pedig továbbra is számíthat rá. Edzői karrierje mellett több ideje lesz családjára és szoftverfejlesztői munkájára.

– Játékosként már nem jutna elég időm mindenre. A röplabdára fordított energiám és időm száz százalékát az edzősködésre akartam fordítani. Amatőr szinten azért szeretnék még strandröplabdázni. Szabadúszó szoftverfejlesztőként fejlesztem magam, és a családommal is több időt tölthetek – mondta Váradi Zoltán.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com