Jelszóigénylés

Ismét sokat tanultunk a Kazincbarcikától

Megosztás:
Megjelent: 2019. október 25., péntek
Szép számú közönségünk díjazta a szórakoztató labdameneteket.

A férfi röplabda magyar kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a Kazincbarcikát fogadtuk a Lila iskolában, az idegenbeli vereség után hazai pályán is 3:0-ra kaptunk ki jóval esélyesebb ellenfelünktől.

Az első szettben 13, a másodiban 15, a harmadikban pedig 17 pontot szereztünk a VRCK ellen. Ismét helytállt tehát felnőtt csapatunk, amely rövid időn belül negyedik alkalommal találkozott a Kazincbarcikával.

– Mind a négy találkozó nagyon hasznos és tanulságos volt – kezdte értékelését Nusser Elemér vezetőedző. – A mai összecsapáson a harmadik szett volt igazán érdekes, hiszen az első kettőben gyorsan érvényesült a papírforma. A harmadik játékrészben sokáig fej-fej mellett haladtak a felek, és ekkor vittünk végig igazán látványos labdameneteket. Egyetlen gond volt: hiába az esetenként nagyon szép játék, egy-egy remek pontszerzés után alap dolgokat hibáztunk el. Ez volt a bosszantó, nem a végeredmény – jegyezte meg a tréner.

A harmadik szett nekünk, nézőknek is különösen tetszett, és ezt a szép számú, legalább 150 fős közönségünk is díjazta.

– Hálásak vagyunk a drukkereknek, hiszen nem csak eljöttek sokan, de remek hangulatot teremtve szurkoltak is. Sokat jelent ez nekünk, és igyekszünk mielőbb hazai győzelemmel meghálálni – hangsúlyozta Nusser.

Visszatérve a szakmai kérdésekhez: Nusser szerint érezhető volt, hogy más alapképzettségű, és erősebb játékosok vannak az ellenfélnél, ahogy sok más élvonalbeli csapatnál is, de ezt lehet kompenzálni.

– Ezt főként a ki nem kényszerített hibák csökkentésével lehet elérni, sokszor türelmesebb játékkal, illetve labdaügyességgel. Ez komoly tanulsága annak a négy találkozónak, amelyeket a Kazincbarcika ellen vívtunk – tette hozzá.
Mivel a VRCK sokszor találkozott velünk az elmúlt hetekben, kíváncsiak voltunk a vendégek vezetőedzője, Marek Kardos véleményére is.

-Eltérő céljaink vannak mint a Szegednek, - kezdte a beszélgetést Kardos. - mi ott akarunk lenni a döntőben. Valójában minden a következő mérkőzéseken derül majd ki a Sümeg és a MAFC ellen, és ez egy nagyon jó felkészülési lehetőség volt erre a két mérkőzésre.

A mester szerint gyakorlatilag ugyanolyan volt a 4 egymás elleni meccs, a játékosai koncentráltan játszottak egészen addig, amíg 1-2 szettben a Szeged meg nem közelítette őket. Úgy gondolja ez még visszaüthet és veszélyes lehet olyan csapatok ellen, mint a Kecskemét, MAFC és a Kaposvár.

Csapatunkról a következőket gondolja. -Sok a fiatal, de kiemelném Csányit, aki egy kicsit tapasztaltabb, mint a többiek. Ez egy fiatal, új csapat, és nagyon szép és jó dolognak tartom, hogy fiatal játékosok kapnak lehetőséget és játszanak a pályán.

Amint már említette a tréner, más célokért küzd a két csapat, az egyik a bajnoki címért, míg a másik a bennmaradásért. Emellett jó helyezést szeretne elérni az extraligában is. A kezdő 6 játékosból 3 játékos még csatlakozik hozzájuk, akiket egyelőre még nélkülözniük kellett, őket minél hamarabb be akarja építeni az új rendszerbe.

Férfi Magyar Kupa nyolcaddöntő, Szeged
Vidux-Szegedi RSE - VRCK Volleyball Kft. 0:3 (13:25)(15:25)(17:25)
Vidux-Szegedi RSE: Kezdő: Piti Richárd, Bitó Attila, Farkas Baráti Attila, Kiss Gábor, Nagy Zsolt, Csányi Dániel. Csere: Tátrai Sándor (libero), Váradi Zoltán (libero), Bodnár Lajos, Fülöp Norbert, Inhoff Attila, Honti Szilárd, Sarnyai Ákos, Demcsák Balázs
Vezetőedző: Nusser Elemér
Másodedző: Bondor Tamás

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com