Jelszóigénylés

IV. Vidux kupa: vasárnapi főpróba a szezonrajt előtt

Megosztás:
Megjelent: 2023. szeptember 14., csütörtök
A szezonrajt előtt újra megrendezi a Szegedi Röplabda Sportegyesület a már hagyományosnak tekinthető, immár 4. Vidux kupát. A férfi és női felnőtt csapat is 2-2 vendégalakulatot lát vendégül vasárnap, a József Attila Általános Iskola tornatermében.

A Vidux-SZRSE férfi felnőtt csapata egy hete Miskolcon vendégszerepelt felkészülési tornán. Most újabb tornát illesztenek be a szezon előtti felkészülésbe, a hazai rendezésű Vidux kupát, amelyet immár 4. alkalommal rendeznek meg Szegeden. A miskolci tornával kapcsolatban Berkes Zoltán vezetőedző azt hangsúlyozta, az útnak a célja az volt, hogy minden lehetséges felállást, taktikát kipróbáljanak, valamint mindenki pályára léphessen és összecsiszolódjanak a játékosok. Sokan ugyanis nem játszottak még együtt. Egy nagyon előremutató, bátor játékot látott, amelyet a Vidux kupán is szeretne viszont látni.

Dávid Tibor, az SZRSE ügyvezetője elmondta, a feljött csapatok felkészülésében fontosnak tartják az ilyen mérkőzések beillesztését. Az edzőknek így van lehetősége megnézni, hogy hol tartanak a felkészülésben. -Illetve a hibákat, hiányosságokat csak mérkőzésen tudjak látni. Azt gondolom, hogy ez a játékosoknak is egy jó teszt, mert ők is megtudhatják, milyen formában vannak – tette hozzá. Elmondta, természetesen ezek a tornák lehetőséget adnak arra is, hogy minden játékos megmutathassa magát, és így az edző is láthatja, hogy kik azok, akikre számíthat és milyen szinten tudja majd a bajnokságban használni a csere játékosokat. - A csere játékosoknak is jó lehetőség arra, hogy megmutassák magukat, és az edzőnek bizonyítsanak. Reméljük, a hétvégi torna hasznos lesz és a bajnoki rajtra összeáll mindkét csapatunk.

Milodanovics Andrea szakmai vezető – és egyben a női csapat vezetőedzője - elmondta, ebben a felkészülési időszakban nagyon fontos, hogy a csapatok ilyen tornákon gyűjtsenek tapasztalatot, és a vezetők, valamint az edzők is lássák, hol tartanak éppen, és milyen hibák vannak, amelyeket még orvosolni kell, és melyek azok a dolgok, amelyekre már nem kell akkora hangsúlyt fektetni.

- Mind a női, mind a férfi csapatnál azonos az elvárás, amelyet bátran ki is merünk mondani: egy jó csapatmunka és egy olyan játék, amelyből tudunk tovább építkezni. Látnunk kell ugyanis, merre van az előre, ezért nagyon izgatottan várjuk már ezt a vasárnapot – tette hozzá a vezetőedző.

A mérkőzések szeptember 17-én, vasárnap 10 órakor kezdődnek a József Attila Iskolában, vagy ahogy Szegeden ismerjük, a Lila Iskolában. Minden érdeklődőt várunk a helyszínen, aki szeretne izgalmas meccseket látni. A belépés ingyenes!

IV. Vidux Kupa, Szeged, József Attila Általános Iskola

10:00 Vidux-Szegedi RSE – Kecskeméti RC

11:30 Szegedi RSE – BDSE

13:00 Kecskeméti RC – DKSE

14:30 BDSE – UTE U21

16:00 Vidux-Szegedi RSE – DKSE

17:30 Szegedi RSE – UTE U21 

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
Hír
2023. szeptember 25., hétfő
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
Képgaléria
2023. szeptember 20., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com