Jelszóigénylés

Két játékosunk is az U16-os válogatottban edz

Megosztás:
Megjelent: 2018. október 30., kedd
5 napos edzőtábor vár az SZRSE kiválóságaira.

Bálint Viktória és Szatmári Júlia is megkezdte a felkészülést az U16-os válogatottban. Behívót kapott még Kiss Anna is, de sajnos egészségügyi probléma miatt nem tarthatott a többiekkel a felkészülésre.

Október 27-31. között a Folyondár utcában zajlik az edzőtábor Halász Márta szövetségi kapitány vezetésével. Az első edzőmérkőzést hétfőn a Vasas U19/21-es együttesével játszották a lányok, amit megelőzően egy tréningen vettek részt. Kedden a Gödöllői RC, szerdán pedig az MTK utánpótlás együtteseivel készülnek fel a januári EB-selejtezőre.
A selejtező résztvevői a mi zónánkban: Magyarország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Ausztria, Ciprus és Izrael.

Az első mérkőzésen összesen 8 játszmát játszott egymás ellen a két csapat, és egyszerre két pályán folytak a küzdelmek, különböző felállásban. A délelőtti programon tudatosan gyakorolt taktikai feladatokat próbáltak meg elsajátítani a játékosok, amit a délutáni mérkőzésen a gyakorlatban igyekeztek megvalósítani. Küzdelmes, hajtós szetteket játszottak részben sikerrel, de voltak figyelmetlenségek is. 7:1-es arányban a vendég csapat győzedelmeskedett. 

Magyarország U16-os válogatott kerete

Asztalos Nikolett (KESI), Bálint Viktória (SZRSE), Baricz Liza Bora (Dunakeszi), Imre Zsófia (Vasas), Kindrusz Doroti (Nyíregyháza), Kucsera Jázmin (BRSE), Märcz Mira (Vasas), Monteiro Lili (Vasas), Nagy Tíria (Szombathely), Olcsváry Dóra (Vasas), Radnai Lili (BRSE), Regős Fanni (UTE), Rieder Evelin (TRSE), Sinka Dalma (BRSE), Stankovics Alinda (Vasas), Szatmári Júlia (SZRSE), Turcsányi Zita (Vasas), Vas Vanda (Gödöllői RC).
Szövetségi kapitány: Halász Márta
Edzők: Ékes Erika, Bedőcs Gergely
Masszőr: Varga Attila

Képek és információk: MRSZ Utánpótlás

 

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com