SZRSE Youtube csatornája
SZRSE Facebook oldala
SZRSE Instagram oldala
Szegedi Röplabda Sportegyesület
2019. március 19.
József, Bánk

Jelszóigénylés

Két pályán, de egy fedél alatt a gyermek leány csapataink

Megosztás:
Megjelent: 2019. március 7., csütörtök
A helyosztó szakasszal folytatódik tovább az OGYB a lányainknak.

A Szeged Kupa sikerei után az Országos Gyermek Bajnokságban mutathatják be tudásukat leány gyermek csapataink hazai pályán.

Strezeneczki Gyula Szegedi RSE-2-es lányai hatalmas küzdéssel és pazar játékkal egészen a vasárnapi döntőig meneteltek a hétvégén a Szeged Kupa gyermek korosztály alap kategóriában, ahol szoros játékkal, de végül kikaptak a Szolnok csapata ellen, így egy ezüstérem került a nyakukba.
Hulmann Zsolt Szegedi RSE-1-es csapata a kiemelt kategóriában a nehéz sorsolás mellett olyan nagy riválisokkal küzdött meg, mint a Gödöllő, a Jászberény és a KESI, a VASAS szombat reggeli legyőzése után csak egy hajszállal maradtak le a legjobb 6-ba kerülésről, így a játékuk a 9. helyig volt elég. 

Szegedi RSE-1-es csapatunk eddig nehéz szezonon van túl. Utánpótlás csapataink közül ők az a csapat, akiket folyamatosan betegség és sérüléshullám tépázott. Ezt megnehezítették az iskolai felvételik és egyéb elfoglaltságok. Ettől függetlenül a lányok ritkán látott egységet alkotnak a pályán és azon kívül is. Habár az idei OGYB-s szereplésük most a helyosztókig juttatta őket, mégis bízhatunk benne, hogy a későbbiekben még hatalmas eredményeket érhetnek el. Szombaton komolyabb tét nélkül csaphatnak hát bele a párharcokba.

Részletes program:
11:00 VASAS B - Szegedi RSE-1
12:30 Sümeg-Dabronc - VASAS B
14:00 Szegedi RSE-1 - Sümeg-Dabronc

Szalay Kata:
Szerinted hogyan sikerült a csapatnak a Szeged Kupa? Milyen terveitek voltak, mennyire sikerült őket véghez vinni?

A Szeged Kupa rosszabbul sikerült, mint ahogy elgondoltuk, de összességében nem sikerült olyan rosszul. Voltak a csapatnak rosszabb és jobb periódusai, azon kell javítani, hogy minél kevesebb legyen a hullámvölgy. Mindent megpróbáltunk, de ami számít, hogy élveztük az első perctől fogva.  
A szerváiddal tűntél ki a csapatból. Mennyire tudatosan ütöd őket? Megfigyeled az ellenfelet, vagy inkább edzői utasítás alapján szerválsz?
A szerváimat nem gondolom olyan tökéletesnek, talán csak annyi a plusz, hogy felugrásból történnek, de ettől függetlenül én is elrontom néha. Igen, figyelek általában arra, hogy hol áll a feladó, és úgy próbálok nyitni, hogy a bejátszást maga mögül kapja, így által nehezebben tudja elindítani a feladást. 
Miben látsz még fejlődési lehetőséget a saját játékodban?
Egyre jobban fejlődök azon a téren, hogy ne essek szét pár hiba után, de még nem fejlesztettem tökéletesre, ezért nagyon sokszor abba a hibába esek, hogy ha huzamosabb ideig nem megy valami, akkor eléggé szétcsúszhatok. Ezt próbálom fejleszteni.
Szombaton OGYB, milyen meccsekre, helyezésre számítasz?
Az OGYB-t én mindig nagyon élvezem. Mivel már kiestünk azokról a helyezésekről, amikre számítottunk, ezért a jó játékra fektetjük a hangsúlyt és arra, hogy élvezzük a játékot. Persze a meccs megnyerése is nagyon fontos, de nem lesz olyan nagy veszteség, ha netán kikapnánk.

Strezeneczki Gyula lányai remek szereplést mutattak az elmúlt tornák alatt. A Markovics Kupán bronz-, a hétvégi Szeged Kupán pedig ezüstérmet szereztek a gyermek alap kategóriában. Emellett azonban az OGYB-n ők is a helyosztóban küzdenek tovább a legjobb helyezésekért. Csüggedni nincs okuk, rég nem látott csapatmunka, remek megoldások és küzdeni akarás jellemzi a lányokat. A jó hangulat náluk sem marad el, de ha kell, hideg fejjel és az ellenfél számára kegyetlen fineszességgel oldják meg a helyzeteket, és szereznek pontokat. Szombaton tehát ők is pályára lépnek, egy időpontban a Szegedi RSE-1-es csapattal, a terem másik végében.

Részletes program:
11:00 UTE B - Szegedi RSE-2
12:30 MVSI-1 - UTE B
14:00 Szegedi RSE-2 - MVSI-1

Sojnóczky Sára:
Hallottam, hogy beteg voltál, így nem tudtad a hétvégén vállalni a játékot, de ettől függetlenül mindkét nap kint voltál a csapat mellett. Hogyan élted meg a Szeged Kupát?
Igen, sajnos nem tudtam játszani, de nagyon büszke vagyok a csapatra, hiszen mindenki a legjobbat hozta ki magából és végig tudtak koncentrálni. 
Számítottál rá, hogy ilyen jó helyezést fogtok elérni? A döntőt mennyire sajnálod, hogy így sikerült?
Tudtam, hogy ügyesen fognak játszani, hiszen tavaly is elég szép eredménnyel zártuk a Markovics Kupát, de azért nem számítottam egy ilyen döntőre. Sajnálom, hogy így sikerült, hiszen nagyon megérdemelték volna az 1. helyezést. 
Milyen volt külső szemlélőként nézni a meccset?
Még nézni is nagy élmény volt őket, ahogy játszottak, de természetesen szívesebben lettem volna velük a pályán.
Szombaton OGYB, pályára fogsz már állni? Hogy érzed magad?
Sajnos még nem tudok szombaton játszani, de már sokkal jobban érzem magam.
Milyen meccsekre számítasz?
Szerintem ez a forduló sem lesz akadály a lányok számára, és ügyesen meg fogják oldani a játékot. Én biztosan kint leszek és szurkolok nekik!

Jelezd Te is, hogy ott leszel a mérkőzéseken a következőkre kattintva:
Szegedi RSE-1-es csapat Facebook Eseménye
Szegedi RSE-2-es csapat Facebook Eseménye

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

SzegedVolley Camp 2019

SZRSE Naptár 2019

Versenynaptár

Kiemelt tartalmak

Hír
2019. március 14., csütörtök
Hír
2019. március 11., hétfő
Képgaléria
Képgaléria
Képgaléria
2019. március 12., kedd

Facebook

Instagram

         
                      

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
(30) 651-7798
info@szegedvolley.com