Jelszóigénylés

Kettős győzelem hazai pályán!

Megosztás:
Megjelent: 2017. február 8., szerda
A női felnőtt és junior csapat is győzni tudott a Hajdúböszörményi TE ellen!

Csapataink először mérkőztek meg az újonc Hajdúböszörményi TE együttesével.

SZTE EHÖK SE - Hajdúböszörményi TE 3:0

A felnőtt csapat a mérkőzés mindhárom szettjét idegesen kezdte, a szettek elején sokszor pontatlanul és sok hibával játszottunk. Az első és második játszma közepére azonban rendre rendeztük sorainkat, sikerült elhúznunk ellenfelünktől, így magabiztosan nyertük az első két szettet. (25:16; 25:17)

A hármadik szett rendkívüli fordulatot hozott, ugyanis a játékrészt ismét a hajdúböszörményi együttes kezdte jobban, majd egy kényszerű hazai cserét követően a 04:14-re elhúztak a vendégek, előnyüket egészen 10:18-as állásig megtartották. Ekkor azonban óriásit küzdött az SZTE EHÖK SE, sorozatban 13 pontot szerezve megfordították az állást, majd megnyerték a mérkőzést! (25:20)

SZRSE-SZTE EHÖK SE - Hajdúböszörményi TE 3:0

A junior mérkőzés első játszmájában az SZRSE-SZTE EHÖK SE kezdőcsapata már a szett elején tetemes előnyt épített ki a hajdúságiakkal szemben, így Strezeneczki Gyula edző bátran cserélhetett, és magabiztosan nyerték meg az első játékrészt. (25:15)

A második és harmadik szettben ismét lehetőséget kaptak a serdülő korú játékosok is, akik éltek a bizalommal, hiszen nagyszerűen játszva, simán nyerték meg az utolsó két szettet, és ezzel együtt a mérkőzést. (25:13; 25:13)

A bajnokság február 11-12-én idegenbeli mérkőzésekkel folytatódik, csapataink szombaton Debrecenben, vasárnap pedig Hajdúböszörményben lépnek pályára. Cél a kettős győzelem mindkét találkozón!

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com