Jelszóigénylés

Koncentrálni kell, és akkor nem lesz gond

Megosztás:
Megjelent: 2020. január 23., csütörtök
Leány gyerek 2-es csapatunk Békéscsabán zárja a második fordulót.

Ezen a hétvégén szinte a teljes utánpótlásunk pihenőt kap, hiszen csak leány gyerek 2-es csapatunkra várnak mérkőzések a következő napokban. Csányiné Molcsányi Petra tanítványai vasárnap Békéscsabára utaznak, ahol a házigazda mellett a Gödöllő lesz az ellenfelük.

Ez lesz a korosztályos bajnokság második fordulójának utolsó köre. A decemberi, szegedi tornán sikerült javítani a Békéscsaba ellen, így most is ez a lányok legfőbb célja.

– A házigazda legyőzése reális cél lehet Békéscsabán – kezdte a mérkőzések beharangozását a vezetőedző. – Sajnos egymás után kell megvívnunk a két bajnoki találkozónkat, ami a tapasztalatok alapján a gyerekek számára megterhelő, főként mentálisan. A békéscsabaiak ellen kezdünk, és várhatóan itt is dől el a csoport második helyezése, amit ha megszerzünk, akkor a továbbiakban a 13. és a 24. helyezések közötti pozíciókért harcolhatunk – mondta Csányiné Molcsányi Petra.

A legutóbbi megmérettetés óta egy hónap telt el, ebben két hét szünet is volt. Az elmúlt napokban a tréner szerint jól ment a munka.

– Két edzés volt ezen a héten, ezeken a tréningeken voltak nagyon jó pillanatok, és sikerült pár dolgon javítani, főként mezőnymunkában és egy-két technikai elemben. A figyelemmel szokott gond lenni, de ha javítunk ezen, ha mindenki maximális koncentrációval teszi a dolgát, akkor remek meccseink lehetnek – véli Csányiné Molcsányi Petra.

dr. Kotsis Attiláné U15 OGYB II. osztály B-2 csoport, Békéscsaba
10:00 Szegedi RSE-2 - LINAMAR - BRSE Ezüst
12:30 Gödöllői RC "B" - Szegedi RSE-2
Vezetőedző: 
Csányiné Molcsányi Petra

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Hír
2020. július 4., szombat
Képgaléria
2020. július 3., péntek
Hír
2020. június 30., kedd
Képgaléria
2020. június 28., vasárnap
Hír
2020. június 27., szombat
Hír
2020. június 25., csütörtök
Hír
2020. június 23., kedd
Hír
         
                      

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6724 Szeged, Vértói út 7.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com