Jelszóigénylés

Közlemény az edzések és mérkőzések új szabályairól

Megosztás:
Megjelent: 2020. november 16., hétfő
Mindenkiért felelősséggel tartozunk, ezért fontos szigorításokról döntöttünk.

A közlemény előtt szeretnénk hangsúlyozni: hálával és köszönettel tartozunk minden szülőnek, játékosnak, edzőnek és stábtagnak a kitartásért és együttműködésért ebben a nehéz időszakban. A járványhelyzet jelenlegi állása a sporttevékenység terén is egyre nagyobb kockázatot jelent, mi pedig felelősséggel tartozunk mindenkiért, így komoly szigorításokról döntöttünk: a Szegedi Röplabda Sportegyesület vezetősége a további edzéseken és versenyeken való részvételt fontos követelményekhez kötötte.A mától határozatlan ideig érvényes szabályok közé tartozik, hogy csak a felnőtt bajnokságokban szereplő csapatainkat (női NB II, férfi U21/NB II, férfi NB I) versenyeztetjük, az utánpótlás bajnokságokban szüneteltetjük a részvételt.

A tréningeket minden korosztálynál folytatjuk. Sportorvosokkal történt egyeztetések alapján szigorítottunk az edzéstartás feltételein – az új járványügyi  protokoll részleteiről a szülők, a játékosok és az edzők részletes tájékoztatást kapnak. Szintén a szakemberektől kapott tanácsok alapján újragondoltuk a koronavírussal érintett játékosok visszatérési lehetőségeit – az érintetteket külön tájékoztatjuk az előírásokról.

Továbbra is kapcsolatban maradunk sportorvosokkal és járványügyi szakemberekkel, hogy időben tudjunk reagálni a folyamatosan változó vírushelyzetre.

Az együttműködést előre is köszönjük szépen! Mindenkinek jó egészséget kívánunk!

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com