Jelszóigénylés

Negyedik helyen végeztek fiú csapataink a Szeged Kupán

Megosztás:
Megjelent: 2018. március 13., kedd
A gyermek és a mini korosztályban is nagy csatában maradtunk le a dobogóról.

Március 10-én a fiúk küzdelmeivel folytatódott a 2018. évi Szeged Kupa, a mérőzéseket az Etelka sori Sportcsarnokban játszották le a csapatok. A mini korosztályba 12 csapat nevezett.

A Szegedi RSE 1 az első mérkőzésén magabiztosan nyerte meg első játszmáját a KESI 3 ellen, majd felébredtek a kecskeméti játékosok, és a fej-fej melletti küzdelemben a végjátékot már ellenfelünk bírta jobban, így sikerült kiegyenlíteniük. A döntő szettben aztán 5:5-ig bírta a kecskeméti gárda, ezt követően jó ütésekkel és kiváló mezőnymunkával sikerült megnyernünk az összecsapást.
Az ezt követő Szolnok 3 elleni összecsapáson végig akaratunkat érvényesítve, magabiztosan hoztuk a kötelező győzelmet, megszerezve ezzel a csoportelsőséget.
Ezután a jó erőkből álló KESI 1 ellen koncentráltabb játék és pontosabb befejezések híján a kecskeméti csapat viszonylag simán hozta a győzelmet. A kisebb hibák ellenére a mieink végig csapatként küzdve harcoltak, amit lehetett megtettek a fiúk a kiváló KESI 1 csapata ellen.
A bronzcsatában aztán idegőrlő mérkőzést vívtunk a Szolnok 1 együttesével, az első játszmát szoros küzdelemben a szolnokiak nyerték. A második szett végén aztán mindkét csapatnak volt labdája a játékrész lezárásához, végül a Szegedi RSE 1 fiai egyenlítették ki a párharcot. A döntő játszmában is hatalmas csata alakult ki, melyben nem sikerült a rivális tisza-parti csapaton felülkerekednünk, így a 4. helyezéssel kellett beérnünk.

KESI 3 - Szegedi RSE 1 1:2
Szegedi RSE 1 – Szolnok 3 2:0
Szegedi RSE 1 - KESI 1 0:2
Szolnok 1 - Szegedi RSE 1 2:1

Szegedi RSE 1: Pintér Barnabás, Bálint Ákos, Apáti Márk, Elek Botond, Pálinkó Máté, Papp Zsolt, Baranyi Dávid. Edző: Honti Szilárd, Kovács Zoltán.

A Szegedi RSE 2 az erősebb játékerőt képviselő KESI 1 csapata ellen kissé görcsösen játszottak, majd a mérkőzés végén a vereség ellenére felszabadultan sikerült lejönnünk a pályáról.
A Szolnok 4 elleni meccsen a kezdeti kapkodás és sok nyitásrontás után elhúzott a rivális csapat, de nagy lelkesedéssel sikerült 18-18-nál kiegyenlítenünk, majd megfordítottuk az állást. A második játékrészben több kockázatot vállaltunk, melynek eredményeként magabiztosan húztuk be a játékrészt.
A csoportmásodikok küzdelmben szép mezőnymegmozdulásokkal és jó szervákkal próbáltuk megnehezíteni a KESI  3 dolgát, de a stabilabb alapjátékot játszó kecskeméti csapat a párharc elejétől a végéig irányítani bírta a játékot, és ezzel megszerezte a győzelmet.
Testben és fejben is kissé elfárad csapatunk az utolsó mérkőzésre, de végig nagy akarással játszottak a szegedi fiúk, ám a Szolnok 2 pontosabb megoldásaiknak köszönhetően megérdemelten zsebelte be a 7. helyezést.

KESI 1 - Szegedi RSE 2 2:0
Szegedi RSE 2 – Szolnok 4 2:0 
KESI 3 - Szegedi RSE 2 2:0
Szegedi RSE 2 – Szolnok 2 0:2 

Szegedi RSE 2: Fitor Patrick, Tápai Bendegúz, Mikle-Baráth Milán, Pintér Gergely, Kovács Zalán, Lázár Balázs. Edző: Honti Szilárd, Kovács Zoltán.

 

Honti Szilárd - edző:

„Izgalmakban bővelkedő nap volt mindkét csapatunk számára. Kezd kiegyensúlyozottabbá válni a játékunk, és fantasztikus érzés volt látni, ahogy küzdöttek egymásért, sok pontos hátrányt is ledolgozva. Büszkék lehetünk rájuk. Emellett gratulálok a csapatoknak és a hangulatfelelős szülőknek is köszönet a bíztatásért!”

 

A Szeged Kupa fiú gyermek korosztályába 5 csapat nevezett, a helyezések körmérkőzést követően alakultak ki. A Szegedi RSE így összesen négy mérkőzést játszott a tornán, a csapat teljesítményét Varga Tamás, a csapat edzője így értékelte:

  „Jó mérkőzéseket játszottunk, ezúttal sajnos kevesebb sikerrel. A Szolnoktól sajnálatos vereséget szenvedtünk egy simán nyert első és egy szorosan elveszített második játszma után. A két kecskeméti csapat papíron erősebb volt a mieinknél, de főleg a KESI Arany ellen meg tudtuk mutatni, hogy koncentrált játékkal hasonló játékerőt képviselünk mi is. A Kunhegyesi csapat ellen a könnyedén megnyert első szett után kiengedtünk, ezért a saját dolgunkat megnehezítve, de végül megnyertük a második játszmát. Összegezve egy bronzérem lett volna a reális a csapat számára, de a döntő szituációkban rendszerint belehibáztunk, ami megpecsételte sorsunkat.”

 

Szegedi RSE - Szolnok 1:2
KESI Vásárhelyi - Szegedi RSE 2:0
Szegedi RSE - KESI Arany 0:2
Kunhegyes - Szegedi RSE 0:2

Szegedi RSE: Szathmári Szabolcs, Varga Medárd, Varga Tamás, Szunyogh Szabolcs, Gera Bálint, Janó Csongor, Baricsa Gergő, Somosi Levente, Gergely Zsolt, Pintér Barnabás, Czakó Lóránt. Edző: Varga Tamás, Csányi Dániel.

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com