Jelszóigénylés

Rendkívül hasznos edzőtáborban szerepeltek

Megosztás:
Megjelent: 2020. augusztus 6., csütörtök
Az SZRSE két-két játékosa és edzője is nemzetközi szintű továbbképzést kapott.

Több éve hagyomány, hogy tehetséges magyar röplabdázók és trénerek az olaszországi Cesenatico városában másfél hétre edzőtáborba vonulnak, ahol nagyon hasznos ismeretekre tesznek szert. Kántor Sándor kezdeményezésére indított nyári tábor idei állomásán egyesületünket két edző és két játékos is képviselte: Csányi Roland és Váradi Zoltán trénerként, Hartai-Rácz Gaia és Szentkereszty Stefánia pedig ifjú reménységként utazhatott el.

Természetesen a koronavírus-járvány miatt két változás is történt az eddigiekhez képest: egyrészt szigorú szabályoknak kellett megfelelniük a helyszínen tartózkodóknak, másrészt pedig a létszám is alaposan csökkent. Habár a részvételi lehetőség bárki számára nyitva volt, idén mégis csak tizennyolcan kaptak lehetőséget a szokásos 50 fő helyett. 

– Minden reggel olasz élvonalbeli játékosok mutattak nekünk gyakorlatokat, ami már önmagában is remek tapasztalat – kezdte beszámolóját Csányi Roland. – Ebben a sűrű másfél hétben rengeteget tanultunk az edzésmódszerekről, élmény volt Kántor Sándortól és elismert olasz edzőktől ellesni a szakma csínját-bínját. Váradi Zoltánnak ez volt a második alkalom, nekem pedig az első, nagyon hálás vagyok a lehetőségért! Olyan edzéselméleti továbbképzéseket tartottak, amelyek során mi is aktív részesei lehettünk a tréningeknek, nekünk is külön tartottak edzéseket és szakmai előadásokat – árulta el a szakember.


Szegedről is csatlakoztak a táborhoz. Balról: Csányi Roland, Harta-Rácz Gaia, (Kántor Sándor), Szentkereszty Stefánia és Váradi Zoltán.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!

Megosztás:

Kiemelt tartalmak

Képgaléria
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
Képgaléria
2024. április 17., szerda
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36301674845
szegedirse@gmail.com